Gazdaság

Meglepetés érheti azt, aki támogatott hitelre kért moratóriumot

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu
A moratórium kevéssé megszellőztetett mellékhatása, hogy az államilag kamattámogatott lakáshitelek pár hónapra piaci kamatozásúvá válnak a futamidő-hosszabbítás végére. Ez okoz ugyan némi pluszköltséget az adósoknak, de ennél jóval nagyobb tétel az, amennyivel összességében megdrágul a hitelük a futamidő-hosszabbítás miatt.

„2021. január 1-jétől kiléptünk a moratóriumból, azt javaslom, ha tehetitek, tegyetek ti is így!” – így buzdítja sorstársait egy államilag kamattámogatott lakáshiteles a Facebookon. Ő tavaly 9 hónapig élt a moratórium lehetőségével, azaz nem fizette a törlesztőrészleteket, és ezért most 16 hónappal hosszabbította meg a bank a futamidőt. Már a plusz héthavi törlesztést is elég húzósnak találja, arról pedig fogalma sem volt, hogy az állami kamattámogatás csak az eredeti futamidőre vonatkozik, a meghosszabbítására már nem, arra az időszakra tehát megemelik a havi törlesztőrészletet is.

Utánanéztünk, mennyivel drágul egy kamattámogatott hitel a moratórium, illetve az utána következő futamidő-hosszabbítás hatására.

Mindenképpen többlet költséget jelent a moratórium

Az kezdettől tudott volt, hogy a törlesztési moratórium alatt is ketyeg a kamat, s mivel a havi törlesztőrészleteket nem emelhetik, a megoldás a futamidő meghosszabbítása. A bank a moratórium időszakával, plusz néhány hónappal meghosszabbítja a futamidőt, a moratórium alatt elmaradt kamatot ugyanis csak így tudja beszedni.

A Bank360 korábbi cikkében néhány példán keresztül mutatta meg, mennyivel lesz drágább egy hitel a moratórium, vagyis a futamidő-hosszabbítás miatt. Arra jutottak, hogy amennyiben 10 millió forint volt a fennálló jelzáloghitel-tartozás (5,37 százalékos kamat mellett), és 180 helyett 190 hónap lesz a még hátralévő futamidő (nem számolva a moratórium időtartamával), akkor csaknem 650 ezer forinttal lesz drágább a hitel a moratórium miatti futamidő-hosszabbítás következményeképpen.

Természetesen az állami kamattámogatású hitel is drágább lesz a futamidő-hosszabbítás miatt, de valamivel kevésbé, mint a piaci hitelek, mert eleve alacsonyabb a kamatuk.

A moratórium időszakával meghosszabbodik a kamattámogatás

Megkérdeztünk néhány bankot és az azokat felügyelő Magyar Nemzeti Bankot, moratórium idején hogyan értelmezendő a kedvezményes kamat. A jegybank, a K&H és az OTP válaszából egybehangzóan az derült ki, hogy az új lakások építéséről, vásárlásáról szóló kormányrendelet  alapján a kamattámogatás időszaka meghosszabbodik a fizetési moratórium időszakával. Tehát a moratórium időtartamának megfelelő futamidő-hosszabbítás alatt a kedvezményes kamatot kell alkalmazni, a posztoló esetében tehát a moratórium 9 hónapjára a kedvezményes kamatot számították fel.

Arra viszont nem reagált az MNB, hogy mi a helyzet a plusz hosszabbítás időszakával, a konkrét esetben a 7 extra hónapban milyen kamatot számítanak fel. Javaslatukra a részletekkel kapcsolatban megkerestük az illetékes Pénzügyminisztériumot, illetve az Emberi Erőforrások Minisztériumát is, de választ az illetékes tárcáktól sem kaptunk.

A plusz hosszabbítás alatt már piacivá válik a támogatott hitel

Az OTP és a K&H azt írta válaszában, hogy míg a moratórium hónapjaival meghosszabbodik a kamattámogatás időszaka, az ezen felül esedékes plusz hónapokra már nem jár az állami kamattámogatás. Vagyis a konkrét esetben a plusz 7 hónapra piacivá válik a hitel. Ebben az időszakban a támogatás megszűnése miatt emelkedhet a kölcsön törlesztőrészlete – tette hozzá az OTP.

A K&H Bank előzetes információi szerint azon ügyfeleiknek, akik tavaly kezdetektől végig éltek a moratórium lehetőségével, a 2020-as moratórium miatt több mint 9 hónappal hosszabbodik a hitel lejárata, és még plusz 6 hónappal. A hosszabbítás időszakát a moratórium idejéhez képest szabják meg, a hitel kamatlába és a moratórium kezdetekor hátralévő futamidő alapján, melynek kombinációja egyénenként eltérő. Azt is hozzátették azonban, hogy a fennmaradó hónapok – amelyek állami kamattámogatás nélküliek – a futamidő végén lesznek, nagyon alacsony tőketartozás mellett, így nagyon alacsony különbözet várható.

A K&H Bank kérésünkre egy példával érzékeltette, milyen nagyságrendű a költségnövekedés. Az volt a kiindulópont, hogy a hitelből 9 millió forint tartozás van még hátra, és 19 évig kell törleszteni, fix 3 százalékos (államilag támogatott) kamattal. A tavalyi évben igénybe vett moratórium miatt 9+6 hónapos futamidő-hosszabbítás lehet ebben az esetben, a törlesztőrészlet és a kamat a 9 hónap hosszabbítás alatt változatlan, a maradék 6 hónapra pedig piaci lesz a hitel, azaz emelkedik a kamat (feltételezésük szerint 4,95 százalékra) és a törlesztőrészlet is. Ebben a 6 hónapban 3 százalékkal számolva 2619 forint kamat keletkezne, de a 4,95 százalékkal számolva 4327 forint kamat keletkezhet. A havi részlet így 50 220 forintról 50 505 forintra nőhet, azaz kevesebb, mint 300 forinttal. Így a 6 hónap piaci kamatozás alatt összesen 1710 forint lehet a plusz költség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik