Kovács Tamás / MTI
Gazdaság koronavírus

Csányi Sándor: a kormány és a jegybank jól kezelte a válságot

A kormány és a jegybank jól kezelte a válságot, ennek köszönhetően lett tavaly a vártnál kisebb a gazdasági visszaesés - mondta Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója pénteken a pénzintézet tavalyi eredményeit értékelő online sajtótájékoztatón, amelyet az MTI szemlézett.

Kiemelte: 2019-hez képest rosszabb évet zártak, de a 2020 elején és közepén megfogalmazott várakozásoknál lényegesen jobb lett a tavalyi teljesítmény. Csányi Sándor kiemelkedően jónak nevezte a tőkearányos megtérülése 13 százalékos szintjét, és azt, hogy 9 százalékkal bővült a hitelfolyósítás.

A pénzintézet működési eredménye 5 százalékkal nőtt tavaly, az adózott eredmény 26 százalékos visszaesését döntően a kockázati költségek okozták – hangsúlyozta. Utalt arra is, hogy a pénzintézet számára elsődleges fontosságú a stabilitás, ami a kockázati mutatókban jelenik meg legjobban.

„Jelentős veszteséget okoz a banknak, hogy többletlikviditással rendelkezik, de felelőtlen hitelezésbe nem kezdünk” – jegyezte meg Csányi Sándor. A kormány válságkezelését illetően a bank első embere kiemelte a családi támogatásokat, az építkezést segítő konstrukciókat, továbbá a kisvállalatok által igényelhető 10 millió forintos hitelt. Ezek az intézkedések segítik a gazdaságot, hogy talpra állhasson – mondta.

A jegybank intézkedései közül az Nhp hajrá programot, az Nkp kötvényprogramot, a likviditásbővítő intézkedéseket, a tőkepufferek ésszerű lazítását és a minősített fogyasztóbarát hitel bevezetését nevesítette. Ezek a programok szerinte nagy segítséget jelentettek a bankszektornak, és azon keresztül a gazdaságnak az elmúlt egy évben. Csányi Sándor úgy fogalmazott, hogy a lakosság és a vállalatok készek új fordulatot venni, erre utal a hitelállomány bővülése. Döbbenetesnek nevezte, hogy tavaly a jelzáloghitel-folyósítások 15 százalékkal, a babaváró hitel szerződéses összege 23 százalékkal, a mikro és kisvállalkozói teljesítő hitelállomány 55 százalékkal nőtt.

Az elnök-vezérigazgató szerint 2021-ben még nagyobb, tőkére vetített megtérülésre, az állományok növekedésére és a kockázati költségek csökkenésére lehet számítani. Idén is folytatódik szerinte az ügyfelek számára kedvező nettó kamatmarzs-csökkenés.

A menedzsment 119 milliárd forint osztalékra tett volna javaslatot idén,

a jegybank elvárása miatt azonban a kifizetésre szeptember 30-ig nem kerülhet sor, ezt követően újra napirendre kerülhet a kérdés – jelezte Csányi Sándor.  Újságírói kérdésre az elnök-vezérigazgató elmondta, hogy a Commerzbankot jó banknak tartja, az átvilágítást követően születhet döntés arról, hogy tesz-e az OTP ajánlatot az eladósorba került pénzintézetre. Jelenleg az OTP menedzsmentje három országban folytat tárgyalást akvizíciókról, az egyik már meglévő piacukat érintené – ismertette a bankár utalva arra, hogy szerinte idén is jelentenek be felvásárlást.

Csányi Sándor jelezte, hogy Magyarországon a nyitvatartás korlátozását nem tervezik, egyes fiókoknál azonban rákényszerülhetnek, ha több dolgozó megbetegszik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.