Gazdaság

Több napig sztrájkolni fognak egy gyöngyösi gyárban

B.Braun Medical kft gyöngyösi gyárában a Vasas Szakszervezet három napon át, március 10-től 12-éig minden műszakot érintve, kilenc alkalommal 2-2 órás sztrájkot tart – ez derül ki a szakszervezet portálunkhoz eljuttatott közleményéből.

Ebban azt írják, hogy a munkabeszüntetésre „azért kerül sor, mert a február 23-án szinte 100 százalékos részvétellel megtartott eredményes figyelmeztető sztrájkot követően sem vette a munkáltató figyelembe a munkavállalók elégedetlenségét, azóta sem tett új ajánlatot, az álláspontok érdemben nem közeledtek.” A szakszervezet meggyőződése ugyanakkor, hogy a munkáltatónak is figyelembe kellene vennie, „a COVID nemcsak a gazdaságot érintette hátrányosan, hanem a munkavállalókat is, így nem várható el, hogy csak a munkavállalók viseljék az azzal járó terheket. Az infláció a korábbi éveknél jóval magasabb, így a nettó bérek nem érnek már annyit, mint akár tavaly ilyenkor és további emelkedő inflációval számolhatunk. Nem hárítható minden gazdasági kockázat a munkavállalókra.”

Frissítés: a B. Braun közleményt küldött a 24.hu-nak, ebben az szerepel:

A B. Braun vezetése számára a legfontosabb cél a fenntartható működés biztosítása és ezen keresztül a munkahelyek hosszú távon való megtartása.  Míg csak hazánkban munkahelyek tízezrei szűntek meg a világjárvány miatt, addig a B. Braunnál a munkavállalók száma és a fizetések is stabilak, a régióban továbbra is vezető helyen maradtak. A vállalat bízik abban, hogy a Szakszervezet belátja és elfogadja azt a tényt, hogy az egészségipar szereplőit különböző módon érinti a koronavírus válság, és megérti, hogy a cég lehetőségei lényegesen megváltoztak az elmúlt évek dinamikus növekedését követően. Ennek ismeretében a Szakszervezet a vállalatvezetés béremelési javaslatát elfogadva, és vele együtt dolgozik majd azon, hogy a gyöngyösi gyárat a járvány elmúltával ismét növekedési pályára állítsa. A sztrájk veszélyezteti ezt a folyamatot és tovább rontja a cég pénzügyi helyzetét, veszélybe helyezve a 30 év alatt felépített cégcsoporton belüli bizalmat a gyártóhely felé, ami a további beruházásokat és így a növekedést kockáztatja.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik