Gazdaság

A Szijjártót jachtoztató üzletember is milliárdokat húz a debreceni BMW-gyárból

Marjai János/24.hu
Marjai János/24.hu
Garancsi István és Mészáros Lőrinc miniszterelnöki barátok után Szíjj László is szép nagy falathoz jut.

A miniszterelnököt luxusgépen reptető Garancsi István és az Orbán Viktor barátjaként is ismert Mészáros Lőrinc után újabb NER-es multimilliárdos, Szíjj László cége kapott sokmilliárdos munkát a Debrecenben létesülő BMW-gyár fejlesztésével összefüggésben. A negyedik leggazdagabb magyar vállalkozó leginkább Szijjártó Péter külügyminiszter jachtoztatása miatt közismert. Cége, a Duna Aszfalt Zrt. nettó 8,6 milliárd forintért végzi el a Debrecen Észak-Nyugati Gazdasági Övezethez kapcsolódó önkormányzati utak útépítési, csapadékvíz elvezetési, valamint szennyvíz- és vízvezeték építési munkáinak első ütemét az Elektronikus Közbeszerzési Rendszer dokumentumai szerint. A BMW-gyár itt, a Debrecen Észak-Nyugati Gazdasági Övezetben épül fel.

Szijjártó Péter külügyminiszter 2018 júliusában jelentette be, hogy a BMW gyárat épít a Debrecen melletti 400 hektáros területen. A beruházás értéke meghaladja az egymilliárd eurót és a német autógyártó ezer új munkahelyet teremt. Hamarosan napvilágra került, hogy a magyar kormány 12,3 milliárd forint támogatást ad a multinacionális vállalatnak, Szijjártó érvelése szerint azonban ez a pénz megtérül, ráadásul a BMW-gyárhoz számos infrastrukturális fejlesztés is kapcsolódik.

Boros Mátyás/KKM/MTI Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatót tart Debrecenben az épülõ BMW-gyár területén 2020. május 15-én. Balról a második Michele Melchiorre, a BMW Manufacturing Hungary Kft. ügyvezetõ igazgatója. Fotó:Boros Mátyás/KKM/MTI

Az csak később derült ki, hogy ennél nagyságrenddel nagyobb pénzekkel vesz részt az új gyár fejlesztéséhez kapcsolódó beruházásokban a debreceni önkormányzat és a magyar állam. A debreceni önkormányzat 44 milliárd forint hitelt vett fel földvásárlásra és az infrastruktúra kialakítására, amihez egyébként a Modem Modern és Kortárs Művészeti Központnak helyet adó épületet ajánlotta fel fedezetként. A kormány ennél is többel szállt be: 2018 végén több, mint 135 milliárd forintot hagyott jóvá a debreceni BMW-gyár területéhez kapcsolódó út-, vasút- és infrastruktúra építésre, majd néhány hónappal később újabb közel 23,5 milliárd forintot csoportosítottak át.

A közbeszerzési eljárások eredményhirdetéseiből pedig lassan már az is körvonalazódik, hogy kivitelezői oldalon kik a haszonhúzói a százmilliárdos közpénzből finanszírozott fejlesztésnek:

  • 22 milliárd forintért Garancsi István cégére, a Market Zrt.-re bízták a Gazdasági Övezet bel- és csapadékvíz elvezetéséhez szükséges földmunkákat, illetve az engedélyeztetési eljárást.
  • Mészáros Lőrinc felcsúti milliárdos 54 milliárdért épít vasutat a BMW-gyárhoz.

A mostani nyertes, a Duna Aszfalt Zrt. számos nagy állami megrendeléssel büszkélkedhet és ebben nem is várható nagy változás a közeljövőben: például a Magyar Közút 2024-ig – tehát bőven a választások utánig – biztosíthat munkát Szíjj László cégének, amely egyébként 2019-ben, egyetlen év alatt 24 milliárd forint nyereséget termelt.

A debreceni BMW-gyár a legutóbbi közlés szerint várhatóan 2025-től termel, a bajorok teljesen elektromos modellek gyártását tervezik.

Kapcsolódó
Most azt veti Orbán a németek szemére, hogy nagyon kedvező környezetben működnek cégeik Magyarországon
Kétszer akkora támogatást biztosított a multiknak az Orbán-kormány, mint a szocialista kabinetek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik