MTI/MTVA/Bizományosi: Balaton József
Gazdaság

Öt és fél év alatt egyszer üléseztek, de lassan 5 milliárdnál tart a Corvin-láncosok villájának felújítása

Egy 15 fős, szökőévente ülésező testületnek ajándékozták a Városligetnél fekvő, történelmi jelentőségű Róheim-villát.

Nettó 4,1 milliárd forintért újítják fel a Corvin-lánc Testület székházának szánt, Tisza-villa néven is ismert Hermina úti Róheim-villát. Ennyiért vállalja a zuglói villa munkálatait a Laki Épületszobrász Zrt. és a hévízi Possibuild Építőipari Kft. – derült ki az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerbe feltöltött bontási jegyzőkönyvből.

A Magyar Corvin-lánc kitüntetést Horthy Miklós kormányzó alapította 1930-ban, majd csaknem hatvan év szünet után az első Orbán-kormány élesztette fel 2001-ben. A díjat olyan magyar és külföldi állampolgárok kaphatják meg, „akik a magyar tudomány és művészet, továbbá az oktatás és a művelődés fellendítése terén kimagasló érdemeket szereztek”. A 2002-es kormányváltás után az MSZP vezette kormányok a kitüntetést – annak horthysta gyökere miatt – nem osztották ki. A második Orbán-kormány idején viszont a díj ismét feléledt, sőt a Corvin-lánccal kitüntethető személyek számát tizenöt főre emelték.

Ők és az apparátusuk használhatják majd a milliárdokat felemésztő zuglói épületet.

Tavaly Klinghammer István, a Magyar Corvin-lánc Iroda vezetője a köztelevíziónak azt mondta, hogy szakértők másfél milliárd forintra becsülték a külső, illetve ugyanennyire a belső felújítás költségét. A Közbeszerzési Hatóság honlapja ad eligazítást arról, hogy ez mennyire volt pontos becslés:

  • a villa felújítását és funkcióváltását előkészítő felmérések, vizsgálatok elkészítését a H-Y Építéstörténeti és Műemléki Kft.-re bízták 12,8 millió forintért.
  • A tervezésre a Mányi István Építész Stúdió Kft. kapott megbízást 214,5 millió forintért
  • A műszaki ellenőri feladatokat a NOX Beruházó és Fővállalkozó Zrt. végzi 47,6 millió forintért.
  • Az állagmegóvás 129,8 millió forintot visz el, ekkora megrendelést kapott 2019-ben (majd 2020-ban módosítva) a Budai Műemlék Felújító Kft. az épület teljes rekonstrukciójának megkezdéséig a védőállvány-rendszer kiépítésére, karbantartására majd elbontására.
  • A mostani, bontási és kivitelezési szerződés pedig 4,1 milliárd forintról szól, tehát eddig 4,8 milliárd forintnál áll a számláló.

A zuglói villát 2016 decemberében ajándékozta a kormány a Corvin-lánccal kitüntetettekből álló Magyar Corvin-lánc Testületnek, majd komoly anyagi mozgásteret is biztosított az ingatlan felújításához. Egy 2015-ös kormányrendeletből derült ki, hogy a kormány abban az évben 100 millió, 2016-ban 700 millió, 2017-ben pedig 200 millió forintot biztosítana a költségvetésből a renoválásra. 2017-ben újabb kormányhatározat további, de összegszerűen meg nem határozott forrásokat rendelt a célra. 2018 októberében egy újabb határozattal érvénytelenítették a két előzőt és elrendelték, hogy abban az évben 100 millió, 2019-ben pedig 700 millió forintot költsenek a villára. 2019 februárjában nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánították a projektet, majd egy áprilisi kormányhatározattal úgy döntöttek, hogy a korábban kiosztott 800 millión felül 2019-ben 167 millió, 2020-ban pedig 6 milliárd 634 millió 838 forintot költhetnek a testület elhelyezésére.

Fontos a Miniszterelnök úr számára

A hvg.hu írta meg 2019 májusában, hogy a nagyvonalú állami felajánlás időszakában a testület már négy éve nem ülésezett. A szervezet honlapja csak közgyűlésekről számol be, amelyeken a jegyzőkönyvek szerint  leginkább adminisztratív ügyekben döntenek. Eszerint az utolsó, személyes részvétellel zajló közgyűlést éppen a hvg.hu cikke után, május 10-én tartották, ezen azonban a meghívott Orbán Viktor és Áder János sem vett részt. Azóta a közgyűlések döntéseit „ülés tartása nélküli határozathozatal keretében” – levelezéssel – hozzák meg. A legutóbbi ilyen határozatot tavaly szeptemberben hozták meg: elfogadták a testület archiválási szabályzatát, előtte pedig ugyanilyen eljárásban szintén adminisztratív ügyekben, például az éves beszámolóról és a közbeszerzési szabályzatról döntöttek. Ez azt jelenti, hogy az utóbbi hat évben mindössze egyszer ültek össze, éppen a hvg.hu ezt firtató cikke után.

Pedig honlapjuk szerint

a díjazottak más kitüntetések birtokosaitól eltérően testületet alkotnak, amely időszakonként összeül és eszmecserét folytat Magyarország helyzetéről. A Testület, e bölcsek tanácsa véleményének ismerete igen fontos a Köztársasági Elnök úr, a Miniszterelnök úr számára.

A Corvin-lánc Testület elnöke Vizy E. Szilveszter, az MTA egykori elnöke, az alelnök Marton Éva operaénekes, tagjai Huszti Péter színművész, Bor Zsolt lézerfizikus, egyetemi tanár, Jelenits István piarista szerzetes, tanár, Lovász László matematikus, Maróth Miklós orientalista akadémikus, Martonyi János külügyminiszter, Melocco Miklós szobrászművész, Sir George Radda biokémikus, Ritoók Zsigmond klasszika-filológus akadémikus, Sótonyi Péter orvos akadémikus.

A Róheim-villa rejtelmeiről korábban itt írtunk:

Kapcsolódó
Csodákat rejt a Tisza-gyilkosság egykori helyszíne, a hosszú időn át elhagyatott zuglói villa
Új tulajdonosa betekintést engedett a korábbi miniszterelnök egykori otthona, az épp megújuló Róheim-villa szobáiba.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.