Szandiék vidéken élnek három gyerekkel – a kisebbek alsósok, a nagylány idén érettségizett, most tanul és dolgozik egyszerre. A tavaszi távoktatás Szandinak nagyon nehéz volt, mert nem tudott home office-ban dolgozni, sőt, mivel egészségügyi intézményeknek nyújtanak higiéniai szolgáltatást, a járvány miatt a szokásosnál is több munkájuk volt. Párja is hasonló cipőben jár, ő ételkiszállítóként keresi a kenyerét.
Szandi kivette a szabadságát, de az ugye véges. Ha délutános vagy éjszakás volt, délelőtt ő tanult a kicsikkel, délután a nagylány figyelt rájuk, párja is besegített, amikor tudott, de még a nagymama is átjárt. Szerencsére volt gyors internetjük, laptopjuk, tabletjük, és a nagylánynak okostelefonja, így minden gyerek be tudott kapcsolódni a távoktatásba. Amikor beszéltünk, a középső megint távoktatásban tanult, mert az egyik tanítójának pozitív lett a tesztje. Szandi nem örül, mert szabadsága már nincs, idős édesanyja nem mer jönni a vírus miatt, a nagylány közben önállósodott, a munkahelye pedig azt mondta, oldja meg, ahogy tudja.
Ránk zúdult az összes iskolai feladat
Krisztiéknek három általános iskolás gyerekük, van, mindketten otthon dolgoznak, férje saját cégében, ő is részben abban, és mellette még kisebb projekteken, így ők meg tudták oldani a gyerekek felügyeletét a távoktatás tavaszi időszakában. Előrébb hoztak egy tervezett laptopvásárlást, és az okostelefonokat is használták a gyerekek. Szerencsére olyan nemigen volt, hogy mindháromnak egyszerre lett volna digitális órája, amihez inkább a laptop kellett, így cserélgették az eszközöket.
Azon nevettünk a többi szülővel, hogy főállású tanítók, konyhások, takarítók lettünk egyik napról a másikra
– mondja Kriszti. E mellett még persze a saját munkájának is bele kellett férnie: ha éppen szabad volt egy eszköz, maradék lopott időkben, este, éjszaka próbált ott is helytállni.
Személy szerint örül, hogy most náluk nincs távoktatás. A gyerekeik is nagyon várták tavasszal, hogy újra iskolába járjanak, találkozzanak a társaikkal, hiányoztak nekik a közösségi élmények. Rosszul élték meg azt is, hogy az iskolában a tanításon kívül nincs semmi, se Mikulás, se karácsonyi rendezvény, se közös sütisütés, se különórák. Mivel az amatőr sport sem megengedett, csak a versenysport, megszületett az „okosba” megoldás: náluk a legkisebb úgy tud sportolni, hogy leigazolták versenyzőnek, de ahogy hallja, máshol is így megy.
Nehézséget jelent, hogy a negyedikes, a hatodikos és a nyolcadikos gyerek is felvételizik, de elmaradtak a nyílt napok, ezért látatlanban kellett új iskolát választaniuk.
Ők anyagilag eddig megvoltak, most kerültek csak bizonytalanságba. Férje a rendezvényiparban dolgozik, az év elején még tartottak nemzetközi konferenciákat, de azóta szinte semmit. A rendezvény- és konferenciaturizmus várhatóan csak a jövő év közepén kezd majd magához térni. B terv nincs, de mivel van tartalékuk, úgy gondolja, hogy az ő munkájából, és kicsit összehúzva a nadrágszíjat, átvészelik a következő évet.
Azt hitte, olcsóbb lesz home office-ban, de tévedett
Rebeka egyedül neveli alsós gyerekét, rokkantnyugdíjas, mellette dolgozik, részben otthon, hogy megéljenek. A tavaszi távoktatás időszakában eleinte magával vitte a munkába a kislányt, ám ez nem volt túl jó megoldás, ahogy az sem, hogy rövidebb időszakokra egyedül hagyta otthon. Végül megengedték, hogy teljesen átálljon home office-ra, így megoldódott a gyerek felügyelete.
Tartalékuk nincs, egyik napról a másikra élnek. Azt gondolta, ahogy otthon maradnak, nem kell benzinre költeni, nincsenek különórák, képes lesz spórolni. Csakhogy plusz kiadásként jöttek a vitaminok, a maszkok és a kesztyűk, valamint az otthoni étkezés is összességében jóval többe került az emelkedő élelmiszerárak mellett, mint amennyi korábban a menza díja volt. De más szempontból is nehéz volt számára ez az időszak.
Hogy meglegyen a gyerek leckéje, a saját munkám, és az ebéd is elkészüljön közben, az eléggé próbára tett.
Asztali számítógépén dolgozik, ami a gyereknek tabu, ezért neki elhozta a nyaralóból az öreg laptopot. Ősszel náluk sem volt távoktatás, aminek részben örül, mert időigényes volt a különböző csatornákon összevadásznia a leckéket. Viszont mivel a vírustól fél, mégis jobbnak gondolná, ha a lánya otthon lenne.
Plusz fizetés lett volna korrekt a szülőknek
Diana öt gyermekét neveli egyedül, 6 és 14 év közötti gyerekeivel egyszobás önkormányzati lakásban élnek. Anyagilag úgy tudnak kijönni, hogy volt férje tartásdíjából futja a lakbérre, rezsire. A többi költséget pedig, ha szűken is, de fedezi az anya hatórás állása (fizetéséből nincs közteherlevonás a családi kedvezmény miatt) és a gyerekekre járó családi pótlék. Tartaléka nincs. Azért dolgozik csak hat órában, hogy több ideje legyen a gyerekekre. Az apa még annyit segít, hogy időnként elviszi a srácokat az iskolába, illetve hazafuvarozza őket.
A tavaszi távoktatás idején a munkahelyén nem volt megoldható, hogy távmunkát válasszon. Viszont azt megengedték, hogy reggel helyett délután kezdjen, így délelőtt a gyerekeivel tudott lenni. Mivel egyikük most volt elsős, így nagyrészt vele foglalkozott, hogy az alapokat, az írást-olvasást-számolást megfelelően elsajátíthassa. Az óvodásra és a harmadikosra így már nemigen maradt ideje, a hatodikos és a nyolcadikos pedig önállóan megcsinálta a feladatait. Délutántól estig, amíg bent volt a munkahelyén, a nagyobbak vigyáztak a kicsikre.
Internetjük, asztali gépük és egy laptopjuk is volt, azt osztották be a négy gyerek között. Kölcsön is kaptak egy laptopot, de az nem működött. Az iskola is felajánlott egy tabletet kölcsön, azonban azt nem merte elfogadni, mert egy már korábban összetört náluk véletlenül.
Érzékenyen érintette a családi kasszát, hogy brutálisan megdrágultak az élelmiszerek. Amíg iskolába jártak, a négy gyerekre fél áron kapta a menzát, az óvodásé ingyen volt. A távoktatás idején egy darabig az önkormányzattól biztosítottak ingyen ebédet, ami nagy segítség volt. De aztán megszűnt ez a lehetőség, szóval neki kellett főznie is.
Ha nagyobbak lennének és többet ennének, nem is tudom, hogyan teremtettem volna nekik elő az ételt.
Ő úgy véli, a kormánynak nem azt kellett volna megkérdeznie a nemzeti konzultációs kérdőíveken, hogy legyen-e ingyenes internet a távoktatás idejére, mert az csak havi 5–6 ezer forint. Hanem inkább azt, mit szólnának hozzá az emberek, ha a szülőknek beiktatnának még egy fizetést. Szerinte ez lett volna korrekt, hiszen szülőként helyt kellett állnia otthon is, a munkahelyén is, és ez igen nehéz volt – főleg egy elsős mellett. Nagy kiszúrásnak érezte. Ő emiatt annak drukkolt, hogy ne legyen újra távoktatás.
Nekik leginkább a gyerekek sportfoglalkozásai hiányoznak. Egy ideig még volt rendszeresen edzés, aztán már csak annak a gyerekének, akit versenyzőként leigazoltak, később már az is csak online, ami jobb, mint a semmi, de mégsem ugyanaz, mint amikor még eljárhattak.
