Az Opus Global Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétett közleménye szerint arról tájékoztatta befektetőit, hogy a közvetett tulajdonában álló Mészáros és Mészáros Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. mint az M-E 2020 Konzorcium vezetője az EuroAszfalt Építő és Szolgáltató Kft. taggal közösen az NFP Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nonprofit Kft. pályázatát megnyerte. Így a Komárom városi ivóvízellátás bővítésén Mészáros Lőrinc cége is dolgozhat. A közlemény szerint a projektet a legjobb ár-érték arányt tartalmazó ajánlattal szerezték meg, nettó 4,4 milliárd forint értékben.
Mint a Portfolio.hu kiemelte, az Opus érdekeltségi körébe tartozó Mészáros és Mészáros Kft. idén már két komáromi projektet is bejelentett, egyet májusban, egyet pedig júniusban, összesen közel 6,9 milliárd forint értékben.
A Mészáros és Mészáros Kft. számos más tenderen is jól szerepelt idén is, például térburkolatok bontásában, és vízitelep fejlesztésében:
Vagy csatornázásban:
A Mészáros és Mészáros Kft. 2019-ben csaknem 68 százalékkal több bevételt ért el, mint egy évvel ezelőtt – derült ki a cég éves beszámolójából, adózott eredményük pedig tavaly 11,85 milliárd forint volt:
Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu