Gazdaság

Nem emelte tovább a kamatot az MNB

A múlt csütörtökön mint írtuk, csendben kamatot emelt az MNB. Azaz a korábbinál 15 bázisponttal magasabb, 075 százalékos kamaton fogadott el egyhetes betéteket. Az effektív kamatemeléssel a Portfolio szerint az utóbbi a forintgyengülésre reagálhat a jegybank. Most csütörtökön azonban nem folytatódott a kamatemelés. Továbbra is 0,75 százalékos kamat mellett hirdette meg az egyhetes betétet az MNB – figyelt fel a jegybank honlapján található táblázatra a szakportál. Vagyis a múlt heti 15 bázispontos szigorítás után ezúttal megállt a jegybank.

Kitértek arra is, hogy az MNB alelnöke, Virág Barnabás a Reutersnek nyilatkozva azt mondta, a jegybank továbbra is elkötelezett az árstabilitás fenntartása mellett a koronavírus-járvány ellenére is. A legnagyobb kockázat szerinte az infláció szempontjából a feltörekvő piacokon kiújuló kockázatkerülés, ami az utóbbi heteket jellemezte. Az MNB mindenképp el szeretné kerülni, hogy a bizonytalan globális környezet bármilyen csatornán emelje az inflációs kockázatot – hangsúlyozta Virág a hírügynökség kérdésére.

A jegybank alelnöke szerint az egyhetes betéti kamat múlt heti emelése volt a szükséges válasz az MNB részéről a fokozódó kockázatkerülésre. Hozzátette, hogy ez az eszköz továbbra is gyors reakciót biztosít az esetleges piaci folyamatokra. Ugyanakkor az egyhetes kamatnál szerinte fontos a kiszámíthatóság és a piaci várakozások.

Reggeli árfolyamához képest nap közben tovább javult a forint, 361 alá ment le egy euró a bankközi piacokon délre.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik