Gazdaság

Rekord profitot hoztak a néhai Andy Vajna kaszinói, amelyek már Garancsiéknak fialnak

11,557 milliárd forintot vettek ki Andy Vajna volt fővárosi kaszinóiból osztalék formájában a múlt évi nyereségből – derül ki az öt budapesti játékbarlangot üzemeltető LVC Diamond Kft. alapítói határozatából.

Minden eddigi rekord megdőlt: 32,8 milliárd forint volt a forgalom, ami 4 milliárddal több az egy évvel korábbinál, az adózott eredmény 2 milliárddal nőtt, meghaladta a 11,7 milliárdot.

Az alapítónak a dokumentum szerint ebből 11,557 milliárd forint osztalék fizethető ki. A múlt év során az első háromnegyedév eredményei alapján 7,986 milliárd forint előleg „kifizetésének lehetőségéről” már rendelkeztek, az év végi eredmény alapján pedig ezt megfejelték 3,571 milliárd forinttal.

Az alapító a kaszinókoncessziót birtokló Las Vegas Casino Zrt., amely nemrég váltott tulajdonost, a néhai Andy Vajna Luxemburgba vesző céghálójából a Garancsi István–Szalay-Bobrovniczky Kristóf páros érdekeltségébe került. A cégbejegyzés szerint április 30.-a óta a miniszterelnök kötélbarátja és Habony Árpád bajtársa, Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő férje osztozik a kaszinóbizniszen.

A Las Vegas Casino mérlegbeszámolóját is leadták a mai napon, ebben 11,3 milliárd forint adózott eredményről adtak számot, és ennél is jóval több, 14,96 milliárd forint osztalékfizetésről határozott február végén az akkor még luxemburgi bejegyzésű tulaj, a Las Vegas Casino S.á.r.l.

A multimilliárdos, egyebek mellett a székesfehérvári futballklubot is tulajdonló Garancsi sok egyéb érdekeltségén kívül eddig is benne volt a kaszinóbizniszben. A soproni kaszinó üzemeltetéséért felelős CAI Hungary Kft. 2018-ban minden addigi rekordját megdöntötte, 4,2 milliárd forint árbevételt könyvelt el, és a bő 1,2 milliárd forint adózott nyereséget ki is fizette osztalékként. 2019-ben még jobb évet zárt, 4,8 milliárd forgalom mellett 1,4 milliárd lett a profit. Ez csaknem 30 százalékos nyereséghányad, ugyanúgy, mint a Vajna-hagyatéknál.

Kiemelt kép: MTVA/Bizományosi: Balaton József

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik