Gazdaság

Schmidt Mária többet keres alapítványi főigazgatóként, mint Orbán Viktor miniszterelnökként

Tavaly a 2018-as évhez képest egymilliárd forinttal többet, 5,5 milliárd forintot adott a kormány a Schmidt Mária-féle Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány (KKETTKK) működésére — írta meg a szervezet közhasznúsági jelentése alapján a Népszava. A Terror Háza Múzeumot, a XX. Század Intézetet, a XXI. Század Intézetet, a Habsburg Történeti Intézetet, a Kommunizmuskutató Intézetet, valamint a Kertész Imre Intézetet működtető alapítványnak saját bevétele elsősorban a belépőjegyek értékesítéséből keletkezett, az ebből származó nettó árbevétel 758 millió forint volt.

Jól keresett a kormány által alapított szervezet főigazgatója, Schmidt Mária: juttatása ugyan csökkent a 2018-as 97 millió forinthoz képest, de még így is elérte a 64 millió forintot. Ez azt jelenti, hogy havonta átlagosan 5,3 millió forintot kapott, azaz többet mint a 3 millió forintot kereső Áder János államfő és a hivatalosan 1,5 millió forintból gazdálkodó Orbán Viktor miniszterelnök.

A kuratóriumi tagok korábban nem kaptak fizetést, de 2019-ben ez is megváltozott, így 11 millió forint jutott a Szájer József fideszes EP-képviselőt, Martonyi János ex-külügyminisztert és Lánczi Andrást, a Corvinus Egyetem rektorát, a kormányközeli Századvég Alapítvány elnökét is soraiban tudó hattagú testületnek.

Kiemelt kép: Kovács Attia/MTI

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik