Gazdaság koronavírus

Kormányinfó: megszünteti a kormány a tranzitzónákat

A magyar kormány megszünteti a tranzitzónákat – hangzott el a csütörtöki kormányinfón. Az Európai Bíróság ítélete szerint a röszkei tranzitzónába való elhelyezést szabadságelvonásnak kell tekinteni. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, hogy a magyar kormány nem ért egyet az Európai Bíróság döntésével, de elfogadja azt. A miniszter ezen kívül beszámolt az előző napi kormányülésen elhangzottakról is:

  • a járványügyi védekezés hatékony volt, az első fázisa a védekezésnek sikeres volt és – egyelőre legalábbis – meg tudtuk akadályozni a koronavírus tömeges terjedését
  • a kormány szerint Európa egyik legsikeresebb védekezése volt a magyarországi, de ehhez kellett az is, hogy az emberek betartották a szabályokat
  • minden egyes haláleset, de Magyarország lényegesen jobban áll, mint a nyugat-európai országok és régiós szinten sincs okunk panaszra
  • a kormány jövő kedden nyújtja be a rendkívüli jogrend megszüntetéséről szóló törvényjavaslatot, de vannak olyan rendeletek, amelyek túlnyúlnak a veszélyhelyzeten, ezekre kell majd egy törvény
  • a járványügyi készültség második szakaszában azokat az intézményeket érdemes fenntartani, amelyek beváltak és szükségesek a további védekezéshez, így az Operatív Törzs továbbra is fennmarad, és mivel azt Pintér Sándor vezeti, ezért neki is továbbra is szerepe lesz
  • a kormány szándéka továbbra is be akarja tiltani az egyszer használatos műanyagokat, de a jelenlegi járványhelyzeten a munkahelyek megőrzése a legfontosabb, és erre garanciákat kell kapnia, ezen felül indokolt megvárni az Európai Unió tájékoztatását is
  • a kormány 172 ezer aktív álláskeresőről tud, jelenleg 101 ezren részesülnek álláskeresési járadékban és nagyjából hetvenezren kapnak még hasonló juttatást
  • 221 ezer munkahelyet sikerült megóvni, a honvédségnél közel 3000 új munkahelyet hoztak létre

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő megerősítette, hogy az óvodák és bölcsődék vidéken május 25-étől, a fővárosban június 2-ától térnek vissza a normális munkarendhez, az iskolákban júniustól lehetőség lesz kiscsoportos foglalkozásokra, de a digitális oktatás a tanév végéig, június 15-ig érvényben marad.

Újra elkezdenek működni a pedagógiai szakszolgálatok is, illetve a jövőben valamennyi iskolában gyermekfelügyeletet kell majd biztosítani. Elmondta azt is, hogy a június 16. és június 26. között el lehet kezdeni a felkészülést a következő tanévre, a nyári szünetben alkalmazandó rendre majd június 29-től állnak át az intézmények. A kormányszóvivő azt kérte, hogy a ballagásokat, bizonyítványosztásokat, évzárókat inkább kisebb létszámban szervezzék meg.

Igényfelmérés eredményeképpen vásárolták meg azokat a lélegeztetőgépeket, amelyekről a Magyar Hang korábban azt írta, hogy nem alkalmasak a koronavírus elleni védekezéshez, mert nem ilyen betegségek kezelésére szolgálnak – mondta el Gulyás Gergely. Hozzátette:

a gépeket a WHO ajánlására, a magyarországi orvosi egyetemek bevonásával vásárolták azért, mert szükség van noninvazív módszerrel működő gépekre is.

Ezekből 56 darabot vásároltak, 104 invazív eszköz mellett. Amíg nincs szükség aktív lélegeztetésre, addig noninvazív lélegeztetésre is szükség lehet – magyarázta Gulyás Gergely.

A magyar kormány minél előbb szeretné megoldani azt, hogy azok a külföldön élő magyarok, akik meglátogatnák itthon élő magyarok, megtehessék ezt. A miniszter szerint ez történhet például kölcsönös alapon, olyan országok esetében, ahol hasonló a fertőzöttség, mint Magyarországon.

Újságírói kérdésre válaszolva Gulyás Gergely elmondta, hogy a járvány második hullámának veszélye fennáll, de azt még nem tudják, hogy nagyobb vagy kisebb lesz-e, mint az első, és azt sem, hogy ismét szükség lesz-e különleges felhatalmazásra.

Amíg a járványügyi helyzet fennmarad, addig a kórházparancsnokok megbízatása is tartani fog,

mondta el újságírói kérdésre válaszolva Miniszterelnökséget vezető miniszter.

A megyei jogú városokra nem lesz érvényes a különleges gazdasági övezetekről szóló törvény, mert az csak a megyei közgyűlések felügyelete alá tartozó településekre vonatkozik, a megyei jogú városok, illetve Budapest nem ilyen – jelentette ki Gulyás Gergely, hozzátéve, hogy ez a törvényjavaslatban is szerepel.

Gulyás elmondta, hogy mivel megszűnik a különleges jogrend, így a kijárási korlátozásokat az eddigi formájában nem lehet majd alkalmazni, ezért nem csak a veszélyhelyzet megszüntetéséről kell dönteni, hanem olyan törvényekről is, amelyek szükségesek a járványügyi védekezéshez, de nem ütköznek az alkotmányba.

A miniszter örülne annak, ha június közepétől a kisebb rendezvényeket, szigorúbb biztonsági intézkedések mellett meg lehetne tartani, főleg szabadtéren, de erről egyelőre nincs döntés.

Ha a járványügyi helyzet lehetővé teszi, a lehető legjobb döntés egy turizmust elősegítő három-négy napos Szent István ünnepet rendezni, egy ahhoz kapcsolódó nagyszabású tűzijátékkal augusztus 20-án – mondta el kérdésre válaszolva Gulyás Gergely.

Egy új pécsi stadion építéséről egyelőre nincs kormánydöntés, elvi szándéknyilatkozat van.

Kiemelt kép: MTI/Ujvári Sándor

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik