Gazdaság

Felfüggesztette a DK támogatását a számvevőszék

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) felfüggesztette a Demokratikus Koalíció (DK) költségvetési támogatását mindaddig, amíg a párt helyre nem állítja törvényes gazdálkodását és azt dokumentumokkal nem igazolja – jelentette be a számvevőszék főtitkára csütörtökön, online sajtótájékoztatón.

Holman Magdolna az ellenzéki párt 2017-2018. évi gazdálkodásának ellenőrzéséről szólva azt mondta, a DK nem igazolta az időszakról közzétett adatok valódiságát: pénzügyi kimutatásai nem mutatnak megbízható és valós képet a párt bevételeiről és kiadásairól, a valótlan pénzügyi kimutatások közzétételével a párt a saját tagságát is megtévesztette.

Hangsúlyozta, a számvevőszék tájékoztatta a DK elnökét, milyen dokumentumokkal kell igazolnia a párt törvényes gazdálkodásának helyreállítását, amennyiben a DK ennek eleget tesz, az ÁSZ azonnal visszavonja a költségvetési támogatás folyósításának felfüggesztését.

400 milliót bukhat a DK
Az Állami Számvevőszék feljelentést tehet a Legfőbb Ügyészségnél.

A Demokratikus Koalíció 2017-ben 132 millió, 2018-ban pedig 367,7 millió forint költségvetési támogatásban részesült. Holman felidézte: a DK gazdálkodását évek óta törvénysértések jellemzik, a 2018-as választási kampányra járó támogatást sem szabályszerűen használta fel, ezzel a számviteli, a párt- és a kampánytörvényt is megsértette.

A volt fideszes országgyűlési képviselő, Domokos László által irányított (Párt)Állami Számvevőszék ismét megtette a feladatát, amit a hatalomtól kapott. Ma reggel bejelentették, hogy azért, mert a DK központi irodájában elégett számlákat nem tudtuk bemutatni, felfüggesztik a párt állami támogatását, ráadásul mindaddig, amíg ezeket be nem mutatjuk. És mivel ezek a számlák – bármennyire is hallgat erről a Fidesz által megszállt állami szervezet – valóban elégtek a tűzben, és ezeket ezért soha nem is fogjuk tudni bemutatni, a DK állami támogatásának megvonása akár örök életre is szólhat

– reagálta a DK a döntésre. A párt jelezte, hogy minden jogi lehetőséget megragadnak annak érdekében, hogy bebizonyítsák, törvénytelen az ÁSZ eljárása. „Egyvalamit mégis szeretnénk jó előre leszögezni: ahogy az embereket sem lehet majd elhallgattatni rendőrségi vegzálásokkal és kihallgatásokkal, úgy a mi szánkat sem fogják befogni az állami támogatásunk megvonásával. DK volt, van és lesz, bármit is tesznek a Fidesz által megszállt pártállami szervezetek”, írták.

Gyurcsány Ferenc pártja korábban azt közölte, a számvevőszék olyan papírok eredeti példányait követeli tőlük, amelyek megsemmisültek a DK irodájának másfél évvel ezelőtti leégésekor, a másolatok ugyanakkor többnyire ott vannak az ÁSZ-nál. Közérdekű adatigényléssel is próbálták meg-, illetve visszaszerezni azokat a számlamásolatokat, amelyeket a 2018-as kampány költéseinek ellenőrzésére leadtak, a számvevőszék azonban azt válaszolta, azok nem pótolják az eredeti iratokat, bizonylatokat. Az ügyben az ellenzéki párt így pert kezdeményezett.

Az ÁSZ főtitkára jelezte továbbá, hogy a felszámolás alatt lévő Együtt – A Korszakváltók Pártja 2017-2018-ban nem teljesítette a párttörvényben előírt elszámolási kötelezettségét. Az egykor Bajnai Gordon, majd Szigetvári Viktor és Juhász Péter vezette párt azután szűnt meg, hogy a 2018-as parlamenti választáson 1 százalékot sem ért el, így vezetőinek 150 millió forint kampánytámogatást is vissza kellett fizetniük, amit adományokból oldottak meg.

(MTI, kiemelt kép: Marjai János / 24.hu)

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.