Gazdaság

A Magyar Suzuki a koronavírus ellenére is fizet bónuszt

Korábban a témában:

A Magyar Suzuki Zrt. vezetése szerint a munkavállalók teljesítményét nehéz helyzetben is értékelni kell. Ezért a jelenlegi járványügyi és gazdasági helyzet ellenére a vállalat úgy döntött, hogy az Üzemi Tanáccsal történt egyeztetésnek megfelelően, a 2019-ben elért sikerek és az eredményes közös munka elismeréseként júniusban bónuszt fizet a dolgozóknak – áll a gyár közleményében.

Hangsúlyozták, fontos számukra, hogy ezzel a döntéssel a lehetőségeihez képest ugyanúgy támogathatják munkavállalóikat, ahogyan ezt korábban is tették. A vállalat 2018-ban és 2019-ben összesen 30,5 százalékos bérfejlesztést hajtott végre a fizikai dolgozók körében. Idén, 2020-ban 13,4 százalékos béremelésben részesült a fizikai állomány, az átlagos béremelés pedig 12 százalékos volt a vállalatnál. Az év elejétől visszamenőlegesen megítélt emelést a vállalat dolgozói már márciusban megkapták.

Tavaly nyáron a Suzuki azzal szerepelt a hírekben, hogy kirúgták az újonnan alakult szakszervezet vezetőjét:

Komjáthi: nem tudta megmondani a Suzuki, hogy miért rúgta ki a szakszervezeti titkárt
Az MSZP-alelnök további nyomásgyakorlást helyezett kilátásba.

Ősszel pedig azzal, hogy nem engedetk be a Vasas Szakszervezetek képviselőit:

Megint beintett a Suzuki a szakszervezetnek, nem engedték be a Vasas vezetőit
Más választása nincs a szakszervezetnek, bíróságra mennek.

Kiemelt kép: Bielik István / 24.hu

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.