Gazdaság

Úgy tűnik, idén egy fillér pluszt sem kapnak a nyugdíjasok

Egyre valószínűbbnek tűnik, hogy az idei infláció egyáltalán nem, vagy csak alig haladja majd meg azt a mértéket, amit a nyugdíjasoknak már az év elején, az árak emelkedésének ellentételezéseként adtak. Az Az én pénzem cikke szerint a jelenlegi adatok alapján idén a nyugdíjasoknak semmilyen pluszpénz nem érkezik majd.

A lap emlékeztet: tavaly novemberben a nyugdíjasok egy összegben átlagosan körülbelül plusz 32 ezer forintot kaptak. A gazdasági növekedéstől függő nyugdíjprémium is minden korábbinál nagyobb lett, az áremelkedést pedig az ellátás 8,4 százalékával egyenlítette ki a kormány. Idén év elején a nyugdíjakat 2,8 százalékkal emelték. Sokáig hitte mindenki, hogy ebből biztosan újabb kiegészítés lesz, de most úgy tűnik, a helyzet a tavalyi helyett inkább a két évvel ezelőttihez lesz hasonló, amikor is a nyugdíjasok azért nem kaptak kiegészítést, mert valahogy sikerült épp akkorára kihozni az inflációt, mint amennyit a kormány a költségvetési törvényben szerepeltetett.

Mint írják, a kormányzat felmérhette, hogy idén nem lesz nyugdíj-kiegészítés,  ezért helyezhették kilátásba a 13. havi nyugdíj „visszaépítését”.

2,4 százalékos volt az infláció áprilisban
Az élelmiszerárak szokatlanul nagyot nőttek.

Ez sem egyszerre és nem is túl gyorsan történik majd. A nyugdíjasok a következő év februárjában kaphatnak majd egyheti pluszt. Félhavi összeg 2022 elején jár majd a nyugdíjasoknak extra juttatásként, ezután a 2023-as kifizetés háromnegyed havi summának felel majd meg, és 2024-ben ér a folyamat a végére.

Kiemelt kép: Thinkstock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik