Gazdaság koronavírus

Közel négyezren igényelték már a Diákhitel Pluszt

A bevezetése óta eltelt kicsit több mint három nap alatt mintegy 4000-en igényelték a maximum félmillió forintos, teljesen szabad felhasználású kamatmentes Diákhitel Pluszt - mondta a Diákhitel Központ vezérigazgatója hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.

Magyar Péter elmondta, ez a központ történetének egy nagy sikere, ugyanakkor elszomorító is, hiszen azt jelzi, nagyon sok diák került nehéz helyzetbe a járvány idején.

Kitért arra is, a Diákhitel Plusz bevezetésével a nyelvtanulási diákhitel igénylési lehetősége péntektől megszűnt, de ezt kiváltja az új – szabad felhasználású – konstrukció, ráadásul a kormány döntésének köszönhetően a mostanáig felvett, 1,99 százalékos kamatozású nyelvtanulási diákhitelek péntektől kamatmentessé váltak.

Megjegyezte, több százan éltek három nap alatt azzal a lehetőséggel is, hogy a szabad felhasználású Diákhitel1-et az első félévre visszamenőlegesen felveszik.

Emlékeztetett: meghosszabbították a Diákhitel1 és a Diákhitel2 igénylési határidejét is, a 2019/2020-as tanév II. félévében június 15-ig, a 2020/2021-es tanév I. félévében december 31-ig. A meghosszabbított igénylési határidőben mód nyílik a korábban igényelt diákhitelek összegének megemelésére is.

Kiemelt kép: Farkas Norbert / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik