Gazdaság koronavírus

A Nit Hungary Orbán Viktorhoz fordult: 50 ezer ember megélhetése került veszélybe

Nyílt levélben kérnek segítséget az autóbuszos személyszállítók Orbán Viktor miniszterelnöktől. Azt írják, az autóbuszos személyszállítási ágazat a koronavírus-járvány és a megfékezéssel kapcsolatos intézkedések következtében szinte minden bevételi forrásától elesett. A vállalkozások életben maradása érdekében a NiT Hungary (Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete) azt szeretné elérni, hogy az ágazat utólagosan bekerüljön az azonnali kedvezményezett ágazatok és tevékenységek körébe.

A miniszterelnök 2020. március 18-i bejelentése után kormányrendelettel járulékmentesítették a már most súlyos gondokkal küzdő szektorokat, így a turizmust, a vendéglátást, a szórakoztatóipart, a sport és a kulturális szolgáltatásokat nyújtó ágazatokat. A személyszállításban pedig kizárólag a taxisok kataadómentességet kaptak. Azóta bővült ez a kör, de a buszosok továbbra sincsenek benne.

A buszosok is bajban vannak

A Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete azonnal jelezte a hazai különjárati autóbuszos személyszállítás rendkívüli érintettségét is. A hazai különjárati autóbuszos személyszállító kis- és középvállalkozások tevékenysége a világjárvány következtében – párhuzamosan más turisztikai szektorok tevékenységével – szinte teljes mértékben megszűnt. A turisztikai célú autóbuszos személyszállítás várható teljesítményvesztése – a kínai csoportok távolmaradásával – már 2020 első hónapjában tapasztalható volt.

Mára a munkásszállítások egy részétől eltekintve teljes a leállás a szektorban, úgy nemzetközi, mint belföldi relációban. Az intézkedéseket követően megszűnt a gyermekcsoportok, iskolás csoportok szállítása, elhalasztották a nyári külföldi nyelvtanulási programot és a „Határtalanul!” programot, minden más csoportos útra adott megrendelés lemondtak (ideértve például a sportegyesületi megrendeléseket, az üzleti és konferenciaturizmus megrendeléseit) és a termelés részleges leállásával drasztikusan visszaesett a munkásszállítás is.

Folyamatosan vonják ki a forgalomból a buszokat, és megkezdődött az autóbuszvezető munkavállalók tömeges elbocsátása is. Miközben az ágazat célja – a kormányzati állásfoglalással összhangban – a munkaerő megtartása, munkavállalóink megélhetésének biztosítása lenne. Ez azonban kizárólag a vállalkozások biztonságos működése esetén valóítható meg.

50 ezer ember megélhetése forog kockán

A válság következményeit mintegy 1 500 tevékenységi engedéllyel rendelkező magyar kis- és középvállalkozás, közel 16 000 családfenntartó autóbuszvezető munkavállaló szenvedi el, ebben a szegmensben most mintegy ötvenezer ember mindennapi megélhetése forog kockán. A szektor megmentése érdekében ezért azonnali intézkedést látnak szükségesnek: a NiT Hungary, az ágazat érdekvédelmi szervezeteként arra kéri a miniszterelnököt, hogy az „egyéb szárazföldi személyszállítás (TEÁOR 49.3)” tevékenységi kör kormányrendeletben szabályozva soron kívül kerüljön az azonnali támogatásra, „mentőövre” szoruló ágazatok körébe.

Hamarosan az árufuvarozók is bajban lesznek

Emellett a NiT Hungary a levélben előre jelezte, hogy az árukibocsátók egyre gyorsabb ütemben csökkentik, vagy állítják le gyártókapacitásaikat, a nem élelmiszer- és gyógyszeripari termékek, illetve az azok előállításához, forgalmazásához kapcsolható áruk szállítási igénye fokozatosan csökken.

Prognosztizálható, hogy rövid időn belül a közúti árufuvarozás is nehéz helyzetbe fog kerülni, a szektorban dolgozó hazai kis- és középvállalkozások a kapacitásaik és munkavállalóik leépítésére fognak kényszerülni. Különös figyelemmel a vészhelyzet idején az áruellátás biztonságára, fel kell készülni arra, hogy ez az ágazat sem fogja tudni nélkülözni a kormányzat támogatását.

Kiemelt kép: MTI / Matusz Károly

Ajánlott videó

Olvasói sztorik