Gazdaság koronavírus

5,9 százalékos túlélőhitelt kaphatnak a bajba jutottak koronavírus idején

December végéig nem kell törleszteni a már meglévő hiteleket. De ha akarjuk, lehet. Kinek segítség ez? Ki vegyen fel most kölcsönt? Mik a részletes szabályok?

A pontos részletek nem ismertek, de jelentős könnyítést kapnak a bajba került adósok a kormány tegnapi döntésével. A meglévő hiteleknél fizetési haladékot jelent a segítség, az új fogyasztási hiteleknél pedig kamatplafont vezetnek be, hogy az esetleg túlélést jelentő áthidaló kölcsön felvételét megkönnyítsék. A fizetési haladék a koronavírusos veszélyhelyzet fennállása alatt az adósok hitel- és kölcsönszerződéseire, pénzügyi lízingszerződésikre tőke-, kamat-, illetve díjfizetési kötelezettségeikre szól, a moratórium az év végéig tart, de ezt a határidőt a kormány később kitolhatja.

  • A szerződéses kötelezettségek teljesítésének határideje, illetve a kötelezettségvállalás időtartama a fizetési moratórium idejével meghosszabbodik. A veszélyhelyzet fennállása alatt lejáró szerződés is december 31-éig érvényes.
  • Nem kötelező élni a moratóriummal, ha az adós azt akarja, az eredeti szerződési feltételek szerint tovább fizetheti a tartozását.
  • A teljesítési határidő kitolása a mellékkötelezettségeket is módosítja, függetlenül attól, hogy azokat szerződésbe vagy egyoldalú jognyilatkozatba foglalták. Ez érvényes minden olyan szerződésre, amely alapján március 18-án már folyósítottak kölcsönt. Vagyis az eztán kötött kölcsönszerződésekre, vagy a még nem folyósított hitelekre nincs moratórium.
  • A kormányrendelet után megkötött, zálogjoggal nem biztosított fogyasztói hiteleknél thm-stopot vezetnek be. A kamatplafon azt jelenti, hogy a teljes hiteldíjmutató nem lehet több, mint a jegybanki alapkamat (0,9 százalék) plusz legfeljebb 5 százalék, azaz maximum 5,9 százalék.

A moratórium célja, hogy azok, akik korábban hitelt vettek fel, ám most képtelenek fizetni a törlesztőket, átmeneti segítséget kapjanak. A Bankmonitor összegzése szerint ezzel a megoldással mindenki jól jár.

A bajba jutott adós azért, mert:

  • nem kerül késedelembe,
  • nem kerül be rossz adósként a KHR-adatbázisba, ami miatt hitelképtelenné válna egy-két évre. Ehhez egy 90 napon túli, minimálbér összegét meghaladó csúszás is elég.

A bankok azért, mert:

  • nem romlik a hitelportfóliójuk minősége a vis maior miatt,
  • az adósok várhatóan a moratórium után tovább törlesztik a hiteleiket, fizetik a kamatokat,
  • a moratórium ideje alatt halmozódó kamathoz is hozzájutnak végül.

Az állam is jól jár:

  • Az MNB nemrég még azt kommunikálta, hogy növelni kell az eladósodottságot – ami az EU átlag alatt van nálunk –, mert ez pörgetheti a gazdaságot. Ehhez viszont az kell, hogy amikor rendeződnek a dolgok, az emberek tovább tudják folytatni a megszokott életüket, aminek egyik feltétele, hogy hitelhez juthassanak.

Felmondott hitelekre nem vonatkozik

A Bankmonitor szerint a felmondott szerződésekre nem vonatkozik a moratórium, csak a még élő szerződésekre. Ez logikus, mert ez mindig külön kört jelent. Aki csak csúszik a hitelével, mondjuk egy hónap hátralékban van, arra viszont vonatkozik a moratórium. De a hátralékot a moratórium alatt is beszedheti a bank.

A money.hu szerint a moratórium elsősorban azoknak jelenthet könnyebbséget, akik törlesztési nehézségekkel nézhetnek szembe a kedvezőtlen események miatt, akár munkahelyi problémák, akár jövedelemcsökkenés miatt. A magánszemélyek és vállalkozások által felvett hitelekre is vonatkozik, hogy december végéig nem kell törleszteniük ezeket. A lépés célja részben az, hogy a várható kedvezőtlen gazdasági események miatt pénzügyi nehézségek elé néző hiteleseknek pénzügyi mozgásteret biztosítsanak. Különösen a leginkább veszélyeztetett ágazatokban, például turizmusban és vendéglátásban dolgozó hiteleseknek lehet ez segítség.

A mostani intézkedések pontos hatását egyelőre nehéz megmondani, sok függ a részletektől, és attól, hogy a bankok mit lépnek majd a gyakorlatban – hívta fel a figyelmet Trencsán Erika a money.hu szakértője.

A Bankmonitor azt tapasztalja, hogy sokan szeretnék a hitelüket tovább fizetni, mert nem akarnak futamidő-hosszabbítást. A kormányrendelet szerint ők megtehetik, hogy tovább fizetik a szokásos törlesztőrészletet.

OTP: ne keressék fel személyesen a bankfiókot, ha tovább törlesztenének

A törlesztési moratórium minden ügyfélre vonatkozik, azonban a kormány rendelete lehetőséget biztosít arra, hogy az ügyfelek a szerződés szerinti törlesztéseiket változatlanul, az eredeti szerződési feltételek szerint teljesítsék, ezzel elkerülve az esetleges későbbi törlesztőrészlet növekedését. Amennyiben nem kérnek moratóriumot a saját hitelük törlesztésére, ezt jelezhetik az OTP Bank felé, és biztosítják nekik a további, folyamatos törlesztés lehetőségét. Ennek módját a következő napokban fogják kialakítani, ezért a jelenlegi járványhelyzetre tekintettel kérik ügyfeleiket, hogy ebben a témában a bankfiókokat ne keressék fel személyesen.

Nem ad fogyasztási hitelt a lakosságnak az OTP addig, amíg nem tudja kidolgozni a kormány által szabott új feltételeknek megfelelő kölcsönt
Részletszabályok hiánya, informatikai fejlesztés, belső szabályozás - ezekre hivatkozik a bank.

Nekik lehet a legnagyobb segítség a törlesztési moratórium

A lépés főleg az alacsonyabb jövedelmi kategóriákba tartozó, személyi kölcsönt törlesztőknek jelent komoly segítséget, mert nagy részük az egyik legfontosabb adósságféknek számító, úgynevezett jövedelemarányos törlesztési mutató (jtm) által megszabott limit közelében adósodtak el. A hivatalos jegybanki adatokat idézve a money.hu szakértője emlékeztetett: 2015 óta a legalacsonyabb jövedelműek csoportjába tartozó, új személyi hitelt felvevők több mint 30 százaléka esett 40 és 50 százalékos jtm-érték közé, azaz a jövedelmük több mint 40 százalékát fizették különböző adósságok törlesztésére, igaz, tavaly javult a mutatójuk. Trencsán Erika felhívta a figyelmet arra, hogy a moratórium csupán halasztást jelent, ezért amikor lejár az átmeneti időszak, onnantól folytatni kell a törlesztést, és az időközben elmaradt részleteket is vissza kell fizetni.

Könnyebb lehet kölcsönnel átvészelni a nehéz időszakot

A lakossági hitelpiacot érintő másik lényeges változás, hogy mostantól a jegybanki alapkamat plusz 5 százalékpontban maximalizálják a fogyasztási hitelek, köztük a személyi hitelek teljes hiteldíjmutatóját.

A romló gazdasági helyzet miatt a jövőben többen is lehetnek, akik kölcsön felvételével tudják csak átvészelni a kritikus időszakot. Nekik jelenthet segítséget a kamatplafon bevezetése, mert az alacsonyabb kamatokkal elkerülhetővé válhat egy negatív hitelspirál. Persze ettől függetlenül a személyi kölcsönt igénylőknek a bankok hitelfeltételeinek ugyanúgy meg kell felelni

– magyarázta Trencsán Erika.

Fogyasztói hitelt ennyiért nem adtak eddig a prémiumügyfeleknek sem

A Bankmonitor Személyi Kölcsön Kalkulátora szerint a prémium ügyfeleknek (400 ezer forint nettó jövedelem felett) jelenleg 6,96 százalékos a legkedvezőbb elérhető thm. 200 ezer forintos nettó fizetésnél pedig 9,23 százalék a legjobb teljes hiteldíjmutató. Ehhez képest mostantól mindenkinek legfeljebb 5,9 százalékos thm-mel lehet adni majd személyi kölcsönt, ami jelentős könnyítés.

A Bankmonitor cikke szerint minden fogyasztási hitel érintett, nem csak a személyi kölcsön. Vagyis a hitelkártya, folyószámlahitel thm-értéke sem haladhatja meg az 5,9 százalékos határt.

Mivel a kamatplafon nem vonatkozik a lakáshitelekre, a kormány ezzel a döntéssel nem a lakáshoz jutást, hanem likviditási probléma esetén a gyors hitelhez jutást szeretné segíteni.

Csak az vegyen fel most hitelt, akinek menni fog a törlesztés

Trencsán Erika javasolja, hogy a mostani, egyelőre kedvezőtlen kilátásokat mutató gazdasági helyzetben mindenki alaposan mérlegelje egy-egy hitel felvételét, és csak megfelelő jövedelmi háttérrel vágjon bele a kölcsönigénylésbe.

A Bankmonitor szintén tanácsolja, aki úgy érzi, hogy bizonytalan az állása és a jövedelme, az ne vegyen fel most hitelt, hanem várjon, amíg rendeződnek a dolgok. Aki biztonságban érzi magát, és úgy ítéli meg, hogy hosszú távon is vállalni tudja a törlesztőket, az most is vehet fel hitelt, hiszen a kamatok rendkívül kedvezőek ehhez. Arra azért készülnie kell mindenkinek, hogy bizonyos ágazatokban a bankok máris óvatosabban hiteleznek, hiszen ha valaki mondjuk egy szállodában dolgozik, akkor a következő hónapokban különösen kockázatosnak minősül.

Kiemelt kép: Bielik István/24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik