Gazdaság

Pluszpénzt kaptak decemberben a postások

Információit kaptunk arról, hogy a postások kapnak valamennyi pluszpénzt a rezsiutalványok kihordásáért, ezért rákérdeztünk az állami vállalatnál, mennyit fizettek a nyugdíjasoknak szánt 9000 forintos ajándék terítéséért. Válaszukból azonban ez nem igazán derült ki, többszöri kérdezésre sem. Annyit írtak, hogy a Magyar Posta a rezsiutalványokkal kapcsolatos megbízását sikeresen teljesítette, hiszen minden érintett szeptember 2-a és szeptember 30-a között megkapta az utalványokat tartalmazó küldeményt.

Hozzátették,

a kézbesítők – hasonlóan más postai munkavállalókhoz – a decemberi munkabér kifizetéskor többletkifizetésben részesültek.

Szerettük volna megtudni, mennyi volt a decemberi „többletkifizetés”, hány százalék pluszt jelentett ez a dolgozóknak, és mennyit kaptak a kézbesítők, kifejezetten a rezsiutalványok kihordása miatt kapták-e pluszt, vagy egyébként is kaptak volna, ahogy mindenki más. A választól nem lettünk okosabbak, a posta ugyanis ennyit közölt csak velünk:

Sem összeg szerint, sem munkakör alapján nem lehet általánosítani a többletkifizetés mértékét.

2017-ben nem kaptak pluszpénzt a postások az Erzsébet-utalványok kihordásáért:

Beintett a posta: idén nincs pluszpénz az Erzsébet-utalványok kihordásáért
Az állami cég mindezt azzal magyarázza, hogy más a kihordás ütemezése, mint tavaly.

2018-ban viszont igen:

Frissítünk!

Tóth Zsuzsannától, a Postás Szakszervezet elnökétől megtudtuk, december 5-én fizették ki a pluszpénzeket a postásoknak. Ezek között volt számos ösztönző, valamint az úgynevezett teljesítményelismerés. A többi ösztönzőről nem adhatott információt, csak a teljesítményösztönzőről, amely 90 ezer forint azok számára, akik egész évben nyolc órában dolgoztak. Akik év közben kezdték a munkát, illetve részmunkaidősök, vagy hosszabb betegállományban voltak, azoknak arányosan kevesebb a teljesítményösztönző. A jövő évi bértárgyalásokat még nem tudták megkezdeni, mivel nem volt még VKF-ülés, és a jövő évi legkissebb bér összege sem ismert.

Kiermelt kép :MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik