Gazdaság

Havonta milliókkal emelhetik meg az állami szervek vezetőinek fizetését

Több mint egy tucat állami szerv, hivatal vagy intézmény vezetője és helyettesei részesülhetnek hatalmas fizetésemelésekben egy kormánypárti törvényjavaslat szerint – szúrta ki a Blikk.

A lap szerint ha a parlament megszavazza a fideszes indítványt, egyes vezetők illetménye megduplázódhat, de vannak, akik majdnem háromszoros illetményemelésnek örülhetnek januártól.

A legnagyobb nyertesek közé tartozik az Alkotmánybíróság, amelynek az összes tagja sokkal többet fog keresni. Sulyok Tamás elnök illetménye a mostani bruttó 1,5 millió forintról 3,8 millió forintra emelkedhet. A fizetését ugyanis a Kúria elnökének az illetményéhez igazították. Több mint kétmillió forintos fizetésemelésben részesülhetnek a GVH vezetői, az elnöknek például 1,7 millióról 4 millióra ugrik a fizetése, a helyetteseinek pedig 1,3 millióról 3,6 millió forintra.

Ahogyan korábban megírtuk: a fizetésemelésből nem marad ki Áder János  köztársasági elnök sem, aki 1,5 millió forint helyett 3,2 milliót kereshet jövőre, miután Kövér László házelnök fizetésének 110 százalékát kaphatja.

Kiemelt kép: MTI/MTVA

Ajánlott videó

Olvasói sztorik