Gazdaság

A Quaestor-botrány kétes figurája a fideszes Simonka György intézője volt

Korábban a témában:

Különös szereplő köti össze Magyarország történetének legnagyobb pénzügyi csalását, a 250 milliárd forintos mínusszal végződő Quaestor-botrányt és a költségvetési csalással vádolt Simonka György fideszes országgyűlési képviselő ügyét – tudta meg a 24.hu.

A Tarsoly Csaba neve fémjelezte brókerbotrány egyik legemlékezetesebb felvonásában ugyanaz az ember szállította a Quaestor-ügy legendássá vált strómanját, Orgován Bélát, mint aki az ügyészség szerint a Simonka által létrehozott bűnszervezetben a kormánypárti politikus bizalmasa volt.

A könyvelőként és „reorganizációs szakemberként” tevékenykedő J. Gábor ugyanakkor mindkét ügyben megúszta a vádemelést.

A brókerbotrány esetében a G7 számolt be arról, hogy a Quaestor irányítását rövid időre átvevő, büntetett előéletű közmunkást, Orgován Bélát J. Gábor ajánlotta be Tarsoly Csabáéknak. A bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt vád alá került Simonka György és 32 társa ügyében pedig J. Gábor is gyanúsított volt, ám feltehetően a vádhatósággal kötött megállapodás alapján elkerülhette a felelősségre vonást. Úgy tudjuk, a vádirat említést is tesz arról, hogy részben J. Gábor terhelő vallomása alapján emeltek vádat a fideszes politikus és társai ellen.

A férfi 2012-ben csatlakozott a Simonka-féle körhöz. Az ügyészség szerint a többi közt az volt a feladata, hogy

a Simonka és társai által szőtt céghálóban szereplő társaságoknak stróman ügyvezetőket biztosítson.

Tehát hasonló tevékenységet végzett, mint a Quaestornál.

Az ügyészség szerint egyébként J. Gábor maga is részt vett a korrupciós bűncselekmények elkövetésében, így nagy rá az esély, hogy terhelő vallomásáért cserébe alkut kötött a vádhatósággal. A férfi a felszámolás alá került cégek vagyonkimentésben működött közre.

A férfinak egy másik fontos szerep is jutott a Simonka-ügyben. Ő közvetítette ki ugyanis a politikusnak azt a személyt, aki azt állította, hogy kenőpénzért cserébe le tudja állíttatni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal által indított eljárásokat. A Fidesz Békés megyei politikusa ezért több részletben összesen 24 millió forint kenőpénzt fizetett ki a vád szerint, hogy a vissza nem térítendő támogatások jogtalan megszerzésére alapított cégeinél indult adóhatósági vizsgálatokat megfékezze. Ebből a pénzből J. Gábor is részesült, 4 millió forint az ő markát ütötte.

A vizsgálatok azonban az ígéretek ellenére sem álltak le, Simonkáék ugyanis vélhetően nem a megfelelő embert fizették le, így 2014 végén elindult a nyomozás az ügyben, aminek eredményeként végül idén augusztusban megtörtént a vádemelés.

Simonka kenőpénzt adott a NAV-eljárás leállításáért, és a felszámolót is lefizette a vád szerint
Húszmillió forintot az Astoriánál adtak át. De a fideszes országgyűlési képviselő nem a megfelelő embert fizette le, így nem sikerült megfékezni az adóhatóság eljárását.

Kiemelt képünkön Simonka György és Tarsoly Csaba. Fotó: MTI

Ajánlott videó mutasd mind

Újabb havazás érkezik

Megszűnik a köd és jelentős mennyiségű csapadék érkezik térségünkbe, több helyen eshet hó, havas eső.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.