Gazdaság

Megszólalt a Dunaferr, 350 embert küldenek el

Írtuk, hogy több száz fős leépítés jön a Dunaferrnél. Már megvannak a részletek is. 350 munkavállalót érintő létszámcsökkentést jelentett be az ISD DUNAFERR Zrt. a Fejér Megyei Kormányhivatal Dunaújvárosi Járási Hivatala felé 2019. október 29-én –  derül ki a cég közleményéből. Hogy mikortól, arra nem tértek ki. De elvileg a bejelentés után 30 nappal elküldhetik at embereket.

Az európai acélipar rendkívül nehéz gazdasági helyzete, a világgazdaság lassulása, a csökkenő kereslet és késztermékárak, valamint a hatóságok és az uniós szabályozók által előírt kötelező környezetvédelmi beruházások terhei miatt kényszerült a vállalat a létszámcsökkentési intézkedésekre.

A cég a törvényi előírásoknak megfelelően tájékoztatta a Központi Üzemi Tanácsot és a szakszervezeteket a munkáltató szándékáról és a hatósági bejelentésről. Az ISD DUNAFERR Zrt. minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy ebben a nehéz helyzetben is segítse az érintett dolgozókat. A létszámcsökkentési folyamat 2020. december 31-ig zárul le.

Nehéz helyzetbe került a Dunaferr is

Az európai uniós acélipar válságos helyzete, általánosságban a csökkenő kereslet, ezen belül a csökkenő autóipari megrendelések, a visszaeső építőipari kereslet, valamint a fémfeldolgozó iparban tapasztalható visszaesés miatt az ISD DUNAFERR Zrt. számos működés- és termelésracionalizálási intézkedést vezetett már be az elmúlt időszakban is, hogy kezelje az egyre nehezedő körülményeket.

Beruházások átütemezésével, a működési költségek visszafogásával, a túlóraszámok csökkentésével, átszervezésekkel és létszámstoppal is megpróbálták áthidalni a nehézségeket, de az elhúzódó iparági válság elkerülhetetlenné tette a szóban forgó létszámcsökkentő intézkedést. A piaci helyzet nehézségei mellett a vállalatnak már most fel kell készülnie számos – a hazai és uniós hatóságok által előírt – környezetvédelmi beruházásra és fejlesztésre, melyek rendkívül jelentős költségterhet jelentenek majd a következő években.

A létszámcsökkentés nehéz döntés volt a vállalat számára, de a társaság hosszú távú, stabil működtetése érdekében elkerülhetetlenné vált az intézkedés, ahogyan sok más Európában működő acélipari gyárnál is. Az ISD DUNAFERR Zrt. reméli, hogy a most tapasztalható piaci körülmények átmenetiek lesznek, és nem tesznek szükségessé további racionalizálási lépéséket.

Ígérik, segíteni fogják az elküldendő dolgozókat

A közlemény szerint az ISD DUNAFERR Zrt. a szabályok és előírások maximális betartása mellett minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy segítséget nyújtson és támogassa a létszámcsökkentésben érintett dolgozókat, akik számára több lehetőséget is felkínál a vállalat. A kollektív szerződésben biztosított szabályok szerint minden érintett munkavállaló számára felajánlanak más munkakört – jelenleg betöltetlen vagy kölcsönzött munkaerő által betöltött pozíciót –, ahol folytathatják a munkát a vállalat kötelékében. Amennyiben az érintett személy ezt nem fogadja el, végkielégítéssel távozhat a vállalattól, vagy élhet a Dunaferr Foglalkoztatásért Acélalapítvány által biztosított lehetőségekkel.

Az 1994-ben létrehozott alapítvány 1 éven át anyagi támogatást és segítséget nyújt a továbblépéshez. Az Acélalapítványhoz átkerülő munkavállalók az első 6 hónapban teljes bérüket kapják kézhez, a második 6 hónapban pedig az összeg a bér 80 százalékára változik. Az egyéves támogatás, adott feltételek teljesülése mellett további 1 évvel hosszabbítható. Az Acélalapítvány azonban nem csupán anyagilag támogatja az elbocsátott munkavállalókat, hanem képzésekkel, tréningekkel, mentorálással, munkaügyi központ által szervezett előadásokkal, jogi tanácsadással is igyekszik segíteni.

ISD DUNAFERR

Az ISD DUNAFERR társaságcsoport Magyarország meghatározó jelentőségű acélgyártó komplexuma, az ország egyik legnagyobb termelő vállalategyüttese. Éves acéltermelő kapacitása mintegy 1,7 millió tonna. Integrált technológiájának köszönhetően a társaságcsoport az iparági termékek széles körét kínálja: melegen hengerelt, pácolt, hidegen hengerelt, tűzi horganyzott acéltekercseket és táblalemezeket, valamint hidegen hajlított idomacélokat. A társaságcsoport gazdasági tevékenysége, eredményessége, foglalkoztatáspolitikája és közéleti szerepe Dunaújváros és térségének életét is szinte minden vonatkozásban befolyásolja. A társaságcsoport a beszállítókkal együtt több mint 12 ezer ember megélhetését biztosítja vagy járul ahhoz hozzá.

Kiemelt kép: MTI / Máthé Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik