Gazdaság

22 ezres óradíjjal 87 milliót fizethetett ki a rendőrség fiktív munkavégzésre

Az ORFK kiugróan magas, 22 ezer forintos óradíjat utalt fiktívnek tűnő munkavégzésre összesen 87 millió forint értékben a Microsoft szoftverek beszerzésével összefüggésben – írta a Népszava Hadházy Ákos független országgyűlési képviselőre hivatkozva.

Mint ismert, 2013 és 2015 között a magyar Microsoft úgy adott el szoftvereket állami cégeknek, hogy közvetítőket iktattak be, amelyek – a kiszivárgott információk, e-mailek szerint a kormányzat tudtával – extra haszonra tettek szert. Az ügyet vizsgálta az amerikai tőzsdefelügyelet (SEC), amely egyértelműen korrupciógyanúsnak találta azt.

Microsoft-botrány: egy amerikai javaslat szerint a korrupción ért külföldieket is felelősségre vonhatnák
A tervezet benyújtói szerint diktatúrákat segít fenntartani, hogy nem vonhatják felelősségre azokat a külföldieket, akik elfogadják a kenőpénzt.

Az amerikai tőzsdefelügyelet mutatott rá arra, hogy a Microsoft 2014-ben több tanácsadói szerződést kötött az Országos Rendőr Főkapitánysággal (ORFK) is. A SEC jelentése alapján pedig Hadházy Ákosnak sikerült beazonosítania az egyik ilyen tanácsadói szerződést: ez az E-Útdíj fejlesztésére vonatkozott. Ezekről a szerződésekről kérdezte Hadházy az ORFK-t, de a kapott válaszok nemigen segítették a tisztázást, például annak kiderítését sem, hogy kik lehettek az alvállalkozók és ténylegesen kik dolgoztak.

A teljesítési igazolásokból többek között az derült ki, hogy  a Microsoft 2015-ben több részletben számlázott a rendőrség felé. A lap által megkérdezett szakértőknek kétségeik voltak azzal kapcsolatban, valós teljesítés állhatott-e a szerződés mögött. A rendőrség viszont nem indított belső vizsgálatot a szoftverbeszerzések kapcsán.

Hadházy Ákos a lapnak azt mondta, szerinte itt sima lopásról van szóés feljelentést ígért az ügyben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik