Gazdaság

Mészáros Lőrinc csak mosolygott „hétfői bukásán”

Nem reagálta túl az önkormányzati választást követő üzleti veszteségeit.

Mészáros Lőrinc cégeinek tőzsdei szereplése a Fidesz választási szereplésével összefüggést mutat. A 168 Óra ezért próbálta megtudni, mire számít az egykori fideszes felcsúti polgármester, kormányközeli milliárdos az önkormányzati választások után.

A kérdés azért jogos, mert hétfőn, miután a Fidesz jelentős pozíciókat vesztett, a vállalkozó cégeinek részvényei is nagyot zuhantak a tőzsdén.

A hetilap ezért rákérdezett, mennyit bukott cégein, de csak annyit válaszolt sejtelmes mosollyal, hogy

már nem politikus.

Zuhanórepülésben Mészáros részvényei: 14 milliárdot bukhatott Orbán barátja
Kivérzik az Opus, gyengélkedik az egykori favorit, a 4iG.

Kérdezték arról is, hogy az Opus Global Nyrt. tervezi-e a Mátrai Erőmű eladását. Erre már nem is válaszolt. Maradt a kényszeredett mosoly és beült autójába.

A Mátrai Erőmű lehetséges eladásáról korábban lapunk írta meg, hogy az erőművet működtető cégből osztalékként 11 milliárd forintot vettek ki év végén, de az erőmű jövője meglehetősen bizonytalan, ezért vetődhetett fel eladása.

Mészáros Lőrinc már szabadulna az erőművétől
Óriási üzletnek tűnt, de sokasodnak a gondok a Mátrai Erőmű körül.

Kiemelt kép: MTI/Bodnár Boglárka

Ajánlott videó

Olvasói sztorik