Gazdaság

Az utolsó biztosító is megválik saját üzletkötő alkalmazottaitól

Olvasónk több éve a Groupama Biztosító üzletkötője, valószínűleg az egyetlen olyan biztosítóé, amelynél az üzletkötők még dolgozhatnak alkalmazottként. Úgy tűnik azonban, ennek most vége, igyekeznek vállalkozósítani az eddigi üzletkötő-alkalmazottakat.

Olvasónk nem szeretne vállalkozó lenni, sem elhagyni a Groupamát, másokhoz hasonlóan kivárásra játszik. Azt állítja, inkorrekt módon próbálják őket a vállalkozói lét felé terelni, írásban nem adják ki, hogy muszáj lenne vállalkozóvá válni, viszont az üzleti vezetők és igazgatók szóban folyamatosan nyomást gyakorolnak az alkalmazottakra, például a jutalékcsökkentés lebegtetésével.A főnöki közlésekből azt szűrte le, hogy jövőre már „kötelező” lesz vállalkozóként dolgozni.

Akik már vállalkozóvá lettek, katáznak, mert az most a legolcsóbb. Elmondása szerint a vezetők is efelé a vállalkozói forma felé terelgetnek, csak épp a hátrányokat nem domborítják ki. Azt például, hogy elveszik a családi adókedvezmény, a nyugdíjbiztosítások, egészségpénztár, önkéntes nyugdíjpénztár után járó állami adójóváírás lehetősége, nem beszélve a szabadságról. A táppénz, a nyugdíj harmatgyenge lesz a katás évekre, és a hitelfelvétel is nehezebb lesz.

Ami a veszélyeket illeti, a szabályok szó szerint nem zárják ki, hogy egyetlen megrendelője legyen egy katás vállalkozásnak, de a katás vállalkozás és megrendelője közötti szerződés nem leplezhet munkaviszonyt:

Sokat spórolhat a munkáltató, ha az alkalmazottból katás lesz

Jutalékos rendszerben dolgoznak most is, így nehéz összevetni, anyagilag mit jelentene vállalkozásban dolgozni. Saját bevallása és számításai szerint egy átlagos hónapban nagyjából ugyanott tartana, mint most, de elveszítene egy sor kedvezményt és ezzel mínuszba kerülne.

A cégnek persze jóval olcsóbb lehet a vállalkozók foglalkoztatása. Átlagkeresetnél (legutóbb bruttó 359 500 forint volt a KSH jelentése szerint) például

  • a munkáltató teljes havi költsége kis híján 435 ezer forint,

az alkalmazottként dolgozó nettója (családi kedvezmény nélkül) kicsit több mint 239 ezer forint. Ha ugyanennyi nettót akar biztosítani a cég, akkor az 50 ezer forint kataadóval, és a körülbelül havi 5 ezer forintnyi iparűzési adóval együtt

  • a katás dolgozó mindössze havi 294 ezer forintba fog kerülni a vele szerződésben álló cégnek.

Tehát

ha alkalmazottból katássá válik, akkor egy átlagos dolgozón havi 141 ezer forintot spórolhat a munkáltató.

A piaci trendekhez igazodnak

A biztosító kérdésünkre a pressziót nem erősítették meg, de nem is cáfolták. Azt írták, igazodnak a piaci trendhez, és több mint két éve tartó folyamat eredményeként pénzügyi tanácsadóik jelentős része már vállalkozói státuszban látja el munkáját. Úgy tudják, a Groupama az egyetlen olyan biztosítótársaság, mely változatlanul lehetővé teszi azt is, hogy tanácsadói alkalmazottként végezzék üzletkötői feladataikat.

Alkalmazottaiknak és vállalkozóiknak egyenlő feltételeket igyekeznek teremteni, ugyanakkor a vállalkozói státusz jóval több lehetőséget nyújt a kiemelkedő teljesítmények elismerésére – érveltek. Úgy vélik a vállalkozóvá válás szolgálja mind a vállalat, mind az üzletkötői hálózatban dolgozó kollégák hosszú távú üzleti sikerét, és ügyfeleik elégedettségét. Ez alapján úgy tűnik, mintha a főnökséghez nem jutott volna el, hogy  a dolgozók köszönik, inkább maradnának alkalmazottak.

Kiemelt kép: Jacques Loic / Photononstop / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik