Gazdaság

Még sohasem volt ilyen gyenge a forint

Az elmúlt percekben 333,52-ig gyengült a forint az euróval szemben, ez új csúcsot jelent az árfolyamban – írta a Portfolio.hu. Reggel sem kezdett túl fényesen a magyar fizetőeszköz, aztán délelőttre 333 fölé gyengült az euróval szemben, a dollár 302,3 forintba került, az angol font pedig 375,4 körül járt. Ezután nemsokkal  gyengült az új történelmi csúcsra a forint az euróval szemben.

Az újabb gyengülés elsősorban az amerikai-iráni feszültségeknek köszönhető, emellett a Fed holnapi döntésével kapcsolatos várakozások határozzák meg a hangulatot.

Korábban már írtuk, mostanában nemigen várható erőteljesebb erősödés:

Barátkozhatunk a 335 forint körüli euróval
A forint sorsa most leginkább külföldön dől el.

Dél után nem sokkal ez a csúcs is megdőlt, és már 334 forint felett volt egy euró – írta a Napi.hu. Az Equilor hírlevelében arról ír, hogy technikai elemzésük alapján 337 forintig emelkedhet az euró/forint árfolyam. A dollárnál az első fontosabb ellenállási szint 303,34-nél lehet, amelyet a korábbi trendcsatornára mért trendvonal követ, 305,80-nál.

Röviddel 13 óra után 1 euró már 334,28 forintot ért (MTI). Kicsit később a Portfolio grafikonján 334,3-at is mutatott, kettő óra után viszont visszakorrigált hajszállal 334 alá.

A forint 2001 júliusa óta a leggyengébb szintet érte el dollárhoz és 2015 júliusa óta a frankkal szemben is. Kedden, röviddel 13 óra után a frank 305,09 forinton állt, a dollárt kedden kora délután 303,35 forinton jegyezték. Az euró egy éven belül 2,18 százalékkal, a dollár 7,99 százalékkal, a frank pedig 5,24 százalékkal erősödött a forinttal szemben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik