Gazdaság

Történelmi csúcson jár a horvát kuna, a lengyel zlotyi és a cseh korona is a forinthoz képest

Korábban a témában:

Történelmi csúcson járnak a közép-európai régió devizái a forinttal szemben – állapítja meg a Portfolio.hu cikke. A forint euróval szembeni történelmi mélypontja után a lengyel zloty, a horvát kuna és a cseh korona is sosem látott magasságokba erősödött a forinthoz képest. A szakportál szerint ez főként a forint gyenge teljesítményének és az MNB ezzel kapcsolatos toleranciájának köszönhető. Emellett a régiós piacokról érkező bíztató hírek is biztosították a kuna, a korona és a zloty relatív felülteljesítését.

A forint tehát rosszabbul teljesít, mint a régiós devizák.

  • Az euróhoz viszonyított forintárfolyam az év eleje óta 3,3 százalékkal esett. Ehhez képest
  • a lengyel zloty csak 1,2 százalékkal esett,
  • a cseh korona 0,7 százalékkal,
  • a horvát kuna pedig még erősödni is tudott az euróhoz képest, 0,3 százalékkal.

Ebből látható, hogy a forint esése a régiós devizákhoz képest elsősorban a forint euróval szembeni alulteljesítésének tudható be, de egyedi régiós hatások is közrejátszanak.

Nézzük egyesével, melyik régiós deviza hogyan szerepelt a forinttal összevetve:

  • 2019 márciusában a zloty a forinthoz képest elkezdett erősödni, és 73,0-as szintről 76,9 körülig. A forint a zlotyhoz képest utoljára 2008 októberében volt hasonlóan gyenge, de akkor is csak a 76,6-es szintet érte el.
  • Nyáron sem volt már olcsó a horvát fizetőeszköz, a kuna viszont azóta is jól teljesít. 2011 óta, egy nagyobb visszaesés után stabilan erősödik, és az akkori 35 körüli HRK/HUF árfolyam mára már 44,8-nál jár.

A kuna erősödése (az euróval szemben is) betudható annak, hogy Horvátország 2019 júliusában elhatározta az euró bevezetését. A horvát kormány már kérte is felvételést az ERM II-be. Az európai árfolyam-mechanizmusba való belépés lehetősége a befektetőket bizakodással töltöttel el, így volt képes a kuna az euróhoz képest is erősödni.

  • A cseh korona is történelmi árfolyamot produkált tegnap, amikor is egy koronáért 12,81 forintot fizettek a piacokon. A korona még nem látott magas szintje is az euróval szembeni relatív jobb teljesítésével magyarázható.

Kiemelt kép: MTI / Szigetváry Zsolt

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.