Gazdaság

ITM: 25 ezer informatikus hiányzik a piacról

Növelni kell az informatikai képzéseken diplomát szerző fiatalok számát – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium infokommunikációért felelős helyettes államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán (MTI). Solymár Károly Balázs hozzátette, azért kell bővíteni a képzést, mert mintegy huszonötezer informatikus hiányzik a piacról.Egy tavalyi becslés szerint viszont 30-40 ezer informatikus hiányozhat. Az idei tanévben tizennyolc egyetemen elindított Programozd a Jövőd! program célja, hogy informatikai szakemberek által tartott előadásokon használható és versenyképes tudást kapjanak a hallgatók, és ezzel nagyobb megtartó ereje legyen az egyetemeknek.
Az informatikai képzésekre jelentkezők fele lemorzsolódik, egy részük a „buktató tárgyak”, például a matematika miatt, másokat pedig a munkaerőhiány miatt a cégek szívnak el jó fizetést ígérve – avatott be.

Szerinte az elszívás ellen a vállalatok és egyetemek közötti együttműködésekkel lehet védekezni, amelyek keretén belül a vállalatok például gyakornoki programot kínálnak a hallgatóknak. A vállalatok viszont csak akkor vehetnek fel a programba diákokat, ha betartják a feltételeket, és arra biztatják a diákokat, hogy maradjanak a képzésben – tette hozzá. A helyettes államtitkár hangsúlyozta, a magyar gazdaság jól teljesít, és alacsony a munkanélküliség is, a növekedési ütem fenntartásához azonban digitális gazdaságra van szükség.

A kormány a Programozd a jövőd! programot 2017 őszén indította. Akkor még úgy becsülték, 20 ezer informatikus hiányzik:

A 8 milliárdos programtól sem lesz rögtön több informatikus
Ám akik bekerülnek, piacképesebb tudást szerezhetnek. De mi az, hogy ingyen? Mi, hol, hogyan és kinek?

Szintén 2017 őszén indított már piaci cég közreműködésével ingyenes informatikai tanfolyamokat is a kormány, amellyel azt a célt tűzték ki, hogy négy év alatt 4 ezer informatikust képezzenek.

Nem vágta a földhöz az ingyenes állami informatikusképzés a piacot
Titok, hol tart az állami képzési program teljesítése.

Kiemelt kép: MTI / Kelemen Zoltán Gergely

Ajánlott videó

Olvasói sztorik