Gazdaság

A Magyar Közút a szemetelőkre fogja, hogy nem tud annyit kátyúzni, kaszálni

Két éve indította el a Magyar Közút Zrt. az őszi országos szemétgyűjtési programját, amelyhez önkéntesek jelentkezését várja. Magyarán: az adóforintokból fenntartott, azokból gazdálkodó állami szerv azt szeretné, hogy ha kedvük úgy tartja, akkor emberek, cégek, önkormányzatok csatlakozzanak a szemétgyűjtéshez. Idén is lesz, szeptember 20-án, és közleményükben azt írják, hogy már több ezren jelentkeztek is, a jelentkezési határidő ma, szeptember 10. éjfél.

Közleményükben azonban összekötik a szemetelést azzal, hogy miért nem tudnak elég időt és pénzt fordítani kátyúzásra, útburkolati jelek festésére, kaszálásra, táblák kihelyezésére. Szó szerint így hangzik a közleményük ezen része:

a cég évente átlagosan mintegy 12,5 millió kilogramm illegálisan kihelyezett és eldobált szemetet gyűjt össze az országos közutak mellől. A társaság mérnökségei csaknem 1 hónapot csak szemétszedéssel és annak elszállításával töltenek, idén előreláthatóan 1,5 milliárd forintot fordít a társaság ezen munkájára. Az illegális szemetelők miatt a társaság az éves költségvetési keretéből ennyivel kisebb összeget és időt tud fordítani burkolatjavítási, kaszálási, burkolatjelfestési, táblázási, felújítási és fejlesztési munkákra, ráadásul nagyon sok olyan háztartási és egyéb hulladék is az utak menti árokba kerül, ami környezetvédelmi vagy közegészségügyi szempontból is problémát okozhat.

Kiemelt kép: Érdeklődők a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatóságának nyílt napján Miskolcon 2019. szeptember 7-én. MTI/Vajda János

Ajánlott videó

Olvasói sztorik