Gazdaság

Megötszöröződött a hétszemélyes családi autókra az érdeklődés

Egy hét múlva, július 1-től igényelhetik a három- vagy többgyermekes családok a 2,5 millió forintos autóvásárlási támogatást. A JóAutók.hu elemzéséből az derül ki, hogy idén megötszöröződött a hétszemélyes gépjárművekre irányuló keresések száma. 

A nagycsaládosok autóvásárlási támogatását a három- vagy többgyermekes családok vehetnek igénybe legalább 7 személyes, új gépjármű vásárlása esetén. A 2,5 milliós, nem visszatérítendő támogatás fontos feltétele, hogy a család legalább három gyermek után legyen családi pótlékra jogosult (a harmadik gyermek esetén a várandósság betöltött 12. hete is elegendő), valamint az igénylő rendelkezzen érvényes „B” kategóriás vezetői engedéllyel. A pénzt a kereskedőnek közvetlenül utalja a magyar állam, és igényelhető zártvégű lízing, gépjárműhitel esetén is.

nagycsalád (nagycsalád, )
Önerő nélkül nem megy a nagycsaládos autóvásárlás
A 2,5 milliós támogatás nem számít önerőnek, hanem közvetlenül az autó árát csökkenti.

A kérelmet a kiválasztott autó ismeretében kell a Magyar Államkincstárnál, vagy az egyik kormányablaknál benyújtani.

A felmérést készítő cég vezérigazgatója, Halász Bertalan szerint a támogatásra pályázóknak a feltételek ellenőrzését követően érdemes alaposan körbenézni a piacon, hiszen a szóba jöhető modell 60 modell is többféle konstrukcióban, akár komolyabb további kedvezményekkel is elérhető. Azért is fontos az alapos tájékozódás, mert nagyon sok helyen kínálnak kedvezményes feltételekkel olyan futásmentes szalonautókat, amelyekre igénybe vehető a támogatás.

Növekvő érdeklődés

A 7 személyes családi autókat vizsgáló elemzéséből kiderül, hogy a bejelentést követően jelentősen növekedett a támogatott gépjármű-kategória iránti érdeklődés: míg februárban, a támogatás bejelentése előtt heti 5 ezer keresést indítottak 7 üléses személyautókra, ez a szám májusra megötszöröződött, heti 25 ezer keresésre nőtt.

Az elemzés alapján a lista elejét a kedvező árú kompakt egyterűek, valamint SUV-ok dominálják, és bár van összefüggés a vételárral, a népszerűség nem ennek alapján alakul. Jó példa erre a Peugeot 5008, amely első helyre került a keresések alapján összeállított rangsorban, de nincs benne a támogatott autók listájának legolcsóbb 5 modelljében. A második helyére már egy olcsóbb modell, a Citroen Berlingo került. Ugyanez nem mondható el a következő helyezettekről: a harmadik Mitsubishi Outlander kedvezmény nélkül közel 9 milliós árával a középmezőnyben foglal helyet, és a negyedik dél-koreai Ssangyong Rexton is inkább ide sorolható a támogatott autók között.

A top 10-es lista egyetlen „nagyvadja” a kilencedik helyezett Volvo XC90, amelyet kedvezménnyel együtt is majdnem 15 millióért árulnak, így az autóvásárlási program drágább, bár nem a legdrágább modelljei közé tartozik. A legolcsóbb gépjármű, a Dacia Logan a népszerűségi lista 7. helyére került. Az ára miatt vélhetően a legkeresettebbek egyike lesz majd a programban, ugyanakkor a mostani, információgyűjtési időszakban még megelőzték más, nagyobb presztízsű modellek.

Állami támogatással vásárolható családi autók népszerűsége, JóAutók.hu – TOP 10:
1. Peugeot 5008
2. Citroen Berlingo
3. Mitsubishi Outlander
4. Ssangyong Rexton
5. VW Tiguan
6. Ford S-Max
7. Dacia Lodgy
8. Fiat Dobló
9. Volvo XC90
10. KIA Sorento

Halász Bertalan szerint elemzésük alapján várhatóan szétnyílik majd az olló a családi támogatással vásárolt autóknál: miközben a legnépszerűbb modellek vélhetően a legolcsóbb szegmensből érkeznek majd (Dacia Logan, Fiat Dobló, Citroen Berlingo), a 2,5 millió forintos támogatást sokan fogják felhasználni arra, hogy magasabb kategóriára váltsanak, és így a 7-10 millió forintos szegmens is jelentős forgalomnövekedésre számíthat.

Kiemelt kép: Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár bemutatja a nagycsaládosoknak szóló autóvásárlási támogatáshoz tartozó Családbarát Magyarország feliratú matricát, amelyet a július 1-től igényelhető legfeljebb 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatásért cserébefel kell ragasztani az autók hátső szélvédőjére. MTI/Mónus Márton

Ajánlott videó

Olvasói sztorik