Gazdaság

Így hozzák be a vendégmunkásokat Magyarországra

Korábban a témában:

A nagy munkaerőhiány miatt egyre több külföldi munkavállaló érkezik Magyarországra, hívta fel a figyelmet nemrégiben a Work Force. A munkaerőkölcsönző- és közvetítő cég ügyvezetője, Csákvári Róbert szerint a munkaerőhiány problémájára:

  • a bérek  és egyéb juttatások látványosabb emelése,
  • a jobb munkakörülmények biztosítása,
  • mobilszállások telepítése,
  • a rugalmas munkaidő,
  • valamint a határon túli munkaerő foglalkoztatása együttesen kínálnak csak megoldást.

Ami a bővülés ütemét illeti, tavaly szeptember végéig 150 százalékkal több külföldi érkezett Magyarországra munkavállalás céljából, mint az azt megelőző évben. A Work Force maga is hoz be külföldről dolgozókat, a közvetített vendégmunkások 80 százaléka Ukrajnából, 10-10 százaléka pedig Romániából, illetve Szerbiából érkezik – tudtuk meg.

A cég szerint az, hogy éppen ebből a három országból toboroznak, nem jelenti azt, hogy ezekre az országokra szakosodtak volna. Sőt arról sincs tudomásuk, hogy a piac többi szereplőjénél bárminemű szakosodás lenne. Tapasztalatuk szerint az építőipartól a termelő és gyártó cégekig számos vállalat alkalmaz külföldi munkaerőt.

Konkrét munkára hozzák be a vendégmunkásokat

Jellemzően Romániából, Ukrajnából, Szerbiából érkeznek nagyobb számban külföldi munkavállalók, vagyis abból a három országból, ahonnan a Work Force is toboroz.

Vannak az adott országokban álláshirdetéseik, és bevetik együttműködő partnereiket, valamint saját toborzási csatornáikat is, hogy fel tudják venni a kapcsolatot azokkal a külföldi dolgozókkal, akik Magyarországra csábíthatóak.

Állításuk szerint rugalmas tud lenni a harmadik országbeli személyek munkavállalásával kapcsolatos ügyintézés, amennyiben időben történik. A foglalkoztatásra viszont csak akkor kerül sor, ha a külföldi munkavállalónak megvannak a megfelelő papírjai. Az ezzel kapcsolatos ügyintézést a munkaerő-kölcsönző cégek végzik.

A külföldi munkavállalókat konkrét munkahelyre, munkára hozzák be Magyarországra, csak akkor, amikor már el is kezdhetnek dolgozni.

Image: 73437170, VŠltozik a kŲzlekedťsi rend Budapesten a Ferenciek tere ťs a MŠrcius 15. tťr ŠtťpŪtťse miatt., Place: Budapest, Hungary, License: Rights managed, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Fotó: Kummer János / 24.hu

Nincs megkülönböztetés

Időről időre felreppennek hírek, hogy illegálisan, nyomott bérért foglalkoztatják nálunk a külföldieket, a Work Force azonban a cáfolta ezt. Hangsúlyozták, nemzetiségtől független a bérezés Magyarországon, az egyenlő bánásmód alapján a bér és a juttatás is ugyanannyi minden más országból érkező munkavállalónak is, mint a magyarországiaknak. És azonos pozícióban ugyanannyit kapnak a partner saját állományában dolgozók, mint a kölcsönzött munkavállalók. Arról is biztosítottak, hogy náluk kizárólag legális foglalkoztatás keretében dolgoznak a külföldi munkavállalók és a magyarok egyaránt.

Minden munkavállaló azonos körülmények között és feltételek mellett dolgozik – szögezték le. kiemelték, hogy az első naptól kezdve ugyanannyit fizetnek a kölcsönzött munkaerőnek, mint a kölcsönbe vevőnél azonos munkakörben dolgozó munkavállalónak, akár külföldi, akár magyar.

Ha vége a munkának, akkor is igyekeznek a vendégmunkásokat itt tartani

A munkaerő-kölcsönző cég ingyenes szálláslehetőséget biztosít a vendégmunkásoknak, komfortos munkásszállásokon, családi házakban, lakásokban helyezik el őket, a díját pedig továbbszámlázzák a kölcsönvevő cég felé.

Emellett állításuk szerint Magyarországon elsőként elkezdtek foglalkozni mobil szállások kiépítésével is. A mobilszállások akár több száz fő számára is megoldást nyújthatnak, amelyeket maximum 6 hónap alatt a helyi igényeknek megfelelően lehet kialakítani és felállítani.

Ha az adott munkának vége, akkor országos hálózattal rendelkező cégként más megbízók felé továbbítják a vendégmunkásokat. Azaz igyekeznek őket az országban tartani. Az, hogy milyen szerződéssel, mindig a megbízó partnertől függ, vannak határozatlan és határozott idejű kontraktussal foglalkoztatott külföldiek is.

A Work Force azt állítja, hogy a külföldi munkaerő megoldás lehet az egyre égetőbb munkaerőhiányra, és a cégeknek a kölcsönzés pluszköltségeivel együtt is megéri külföldi munkaerőt alkalmazni.

Kiemelt kép: Kummer János /24.hu

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.