Gazdaság

Földbe állt a 2Rule, Mészáros sportruházati cége

Korábban a témában:

A szerénynél is szerényebb „eredményeket” produkált a 2Rule névre keresztelt sportruházatot forgalmazó Magyar Sportmárka Zrt. tavaly. A Mészáros Lőrinc felcsúti milliárdos érdekeltségébe tartozó cég 2018-ban 168,8 millió forintos forgalom mellett

129,7 milliós mínuszban zárt.

Sejthető volt, hogy a szárnyalásról csak negatív irányban beszélhetünk:

  • Tavaly decemberben kiderült, hogy Mészáros Lőrincék nem tudnak akkora mennyiségben és olyan ütemezésben szállítani 2Rule-mezeket, amekkorára és ahogy a Pécsi Mecsek FC-nek szüksége lenne, ezért a klub utánpótláscsapatait januártól az olasz Macron sportszergyártó öltözteti.
  • A márkabolt még mindig nem nyílt meg, ahogyan a honlap sem üzemel. A Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia webshopjában viszont elég borsos áron meg lehet venni a Mészáros és Mészáros Kft. logójával ékesített ruhaneműket.
pfla.hu

A Magyar Sportmárka Zrt.-t 2017 decemberében alapította a Talentis Group Zrt., és az új cég vezérigazgatója az őszi ideiglenes szövetségi kapitány, a Felcsúton is futballozó, majd edzőként is működő Szélesi Zoltán felesége lett. Nem sokkal később kiderült, hogy a 2Rule logója erősen hajaz egy, az internetről lehalászott, szerb grafikus által készített sablonra, ráadásul a 2Rule-márka már fut, méghozzá Nigériában.

A 2Rule bejelentése után nagy hirtelen három NB I-es labdarúgócsapat – a Diósgyőr, a Haladás és a Puskás Akadémia – is hátrahagyta mezeit, hogy Mészáros Lőrincék ruháiban folytathassák, majd a PAFC fiókcsapata, az NBII-es Aqvital Csákvár FC is csatlakozott hozzájuk.

A közmédia teljes mellszélességgel kiállt a török és kínai alapanyagokkal dolgozó Mészáros-brand mellett: előbb egyik műsorvezetőjükre akasztottak 2Rule-kitűzőt, majd az M4 Kisbajnok című, kisgyerekeknek szóló műsorában reklámozták a Mészáros és Mészáros Kft.-t, illetve a 2Rule-t. A közmédia az akcióért egyetlen fillért sem kapott.

Ami jár Mészáros Lőrinc 2RULE-jának, az nem jár más magyar vállalkozásnak
Legalábbis ez derül ki az MTVA szerződéséből, valamint későbbi hallgatásából.

Kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.