Gazdaság

Havi 525 milliót keresett a kormány plakátkampányait intéző Balásy

Összesen 6,3 milliárd forintnyi osztalékot vett ki két, a Nemzeti Kommunikációs Hivatalnak (NKH) dolgozó cégéből Balásy Gyula:

  • A New Land Media Kft. megduplázva forgalmát 52,2 milliárd forintos árbevétellel zárt 2018-ban. Adózott eredménye még jobban megugrott: a 2017-es 2,1 milliárd több mint négyszeresére, 8,8 milliárd forintra nőtt. A New Land Media Kft.-ből Balásy Gyula 4,3 milliárd forint osztalékot vett ki a friss mérlegbeszámoló szerint.
  • A Lounge Design Kft. 2018-ban 7 milliárd 787 millió forintos forgalom mellett 2 milliárd 14 millió forintos adózott eredményt könyvelt el. Ez a cég 2 milliárdos osztalékot fizetett tulajdonosának.

Mindez azt jelenti, hogy ha csak az említett két cég nyereségéből jóváhagyott osztalékfizetést nézzük,

tavaly minden hónapban 525 millió forintot keresett Balásy.

Az említett cégek többek között olyan kampányokat vezényeltek le, mint az Állítsuk meg Brüsszelt! Ők dolgoztak a Nemzeti Konzultációt és a Családok Évét népszerűsítő akción, idén pedig a Soros Györgyöt és Jean-Claude Junckert megjelenítő kampányon, illetve a családvédelmi akciótervet reklámozó anyagokon.

A Rogán Antal minisztériuma alá tartozó NKH-nál Balásy cégei monopolhelyzetbe kerültek, miután tavaly nyáron kizárták két versenytársát, Csetényi Csabát és Kuna Tibort, akinek az ügye már a bíróságig jutott. Így minden, az NKH által intézett kommunikációs megbízás a New Land Mediánál, illetve a Lounge Design-nál köt ki.

A G7.hu számításai szerint Rogánék tavaly 50 milliárd forintot költöttek kommunikációra. Idén ez az összeg még nagyobb lehet, hiszen az első négy hónapban már több mint 32 milliárd forintot szórtak ki ilyen célra.

Arról, hová kerültek az állami pénzek, bővebben itt olvashat:

A kormány Ne hagyjuk tévékampányának egyik részlete
Nyolcszor többet költ az állam 2010 óta tévéreklámokra
Ennek is tulajdonítható, hogy míg a hazai tévés reklámbevételeken belül 2009-2010 körül még csupán 2-3 százalék volt az állami reklámköltés aránya, 2017-re ez az arány 12 százalékra ugrott.

Kiemelt kép: Bielik István/24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik