Gazdaság
Budapest, 2014. november 11.
Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond az azerbajdzsáni üzleti környezet megismertetésére rendezett üzleti fórumon, amelyet a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. rendezett a hazai kis- és közepes vállalkozások vezetői számára 2014. november 11-én.
MTI Fotó: Máthé Zoltán

Ész nélkül öntötték a pénzt a kereskedőházba, 9,3 milliárdos bukásra volt elég

Szabálytalanul működött és csúfos kudarcot vallott az MNKH Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt., ami működése öt és fél éve alatt egyetlen alkalommal hozott nyereséget, akkor is csak két ügyes húzással.
Korábban a témában:

Nemcsak a neve, hanem jó pár milliárd forint is eltűnt a keleti nyitás jelszavával alapított MNKH Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. megszüntetésével. A külügyminisztérium felügyelte cég tavaly novemberben leadott, legutolsó mérlegéből az derül ki, hogy 2018-at 491 millió forint veszteséggel zárta, és ez nem is számít a legrosszabb évnek, ugyanis

a kereskedőház összesen 9349 millió forint mínuszt hozott össze, ennyi közpénzt égetett el fennállásának bő öt éve alatt.

A 2012 végén létrehozott társaságba folyamatosan töltötték az adóforintokat: már 2013 tavaszán 3,5 milliárd, a következő évben újabb egymilliárd forint tőkejuttatásnak van nyoma, és a külügyminisztérium 2016-ban 5 milliárd forint kölcsönnel stafírozta ki a céget. A nagy veszteségforrásokat nem kell kutatni a mérlegekben, a legnagyobb kiadási tétel évről évre a külföldi irodák szolgáltatásainak kifizetése volt, még a 2018-as csonka évben is 1,8 milliárd forint, az azt megelőző évben pedig még 2,7 milliárd ment erre a célra. A bérköltség sem volt elhanyagolható, az előző két évben 684 millió, illetve 800 millió forintot fizetett ki ezen a címen az állami cég.

A legdurvább mínuszt, csaknem 6 milliárdot 2015-ben mutatta ki, nyereséget pedig mindössze egyszer, 2016-ban. Ám – ahogyan korábban beszámoltunk róla – az eredményeket erősen torzíthatta két olyan szerződés, amit az MNKH a külgazdasági tárcával kötött.

magyar nemzeti kereskedőház (magyar nemzeti kereskedőház)
Elkendőzött veszteség a külügy botrányos cégénél
Egyre növekvő veszteség az elmúlt években, aztán egyszerre csak nyereség a nemzeti kereskedőháznál. Szijjártóék pont kötöttek az általuk felügyelt céggel egy közszolgáltatási szerződést, és az egyik Mészáros-féle cégtől is szép summa érkezhetett - a kettő együtt pár milliárd forint bevételt jelenthetett. Átlagosan havi nettó 500 ezret meg lehet keresni a kereskedőháznál.

Orbán török barátja megúszta

A kereskedőházakat világszerte bezárták, az Adnan Polat fémjelezte török intézmény azonban megmaradt. A török régióban létrehozott öt kirendeltség 2013 és 2016 között egyetlen üzletet sem bonyolított le. Az üzemeltetést egy Tiborcz Istvánnal is összefüggésbe hozható cég végezte. Polat jó kapcsolatot ápol Tiborcz apósával, Orbán Viktor miniszterelnökkel és Erdogan török elnökkel is.

Valaha azzal a céllal gründolták az MNKH-t, hogy támogassa a kormány külgazdasági stratégiáját, főleg az addig kevésbé hangsúlyos piacokon, például Ázsiában, Afrikában és Dél-Amerikában. Az egymást követő veszteséges évek után azonban tavaly bejelentették, hogy az MNKH megszűnik, vagy legalábbis egybeolvad leányvállalatával, a fúzióból pedig új társaság jön létre HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség Nonprofit Zrt. néven. A fúzió előtt készült vagyonmérleg tervezetéből az látszott, hogy az MNKH 3,5 milliárdos jegyzett tőkéje zsugorodott, a HEPA 1,5 milliárddal alakult meg, és örökségként 2 milliárd forint kötelezettséget vitt tovább.

Nem voltak szélcsendes időszakok

A zűrös cég történetében egyetlen olyan év sem volt, amikor ne borzolta volna valamilyen botrány a kedélyeket. Felháborodást keltett, amikor kiderült, hogy számos fideszes politikus és rokon felkerült a cég kifizetési listájára, például Szijjártó Péter külügyminiszter barátjának cége, Matolcsy György jegybankelnök rokona, Matolcsy Mátyás, egy kizárt fideszes képviselő, Lengyel Zoltán vagy Hajdu Petra, aki a Kormányzati Információs Központ korábbi sajtófőnökeként dolgozott. Hajdu egymaga havi egymilliós bért kapott a cégtől, ami egyetlen trükkös évtől eltekintve történetében mindig masszívan veszteséges volt.

Nem tett a jót a közpénzből működő cégnek az sem, hogy tőkéjét a Quaestorhoz vitte. Az MNKH ugyan az utolsó pillanatban, a Quaestor öncsődjének bejelentése előtt visszaszerezte az állami milliárdokat a brókercégtől, de a kamatoktól elesett, amivel jelentős kár érte és feljelentést is tett. Nem ez volt az egyetlen kapcsolat a milliárdos károkat okozó brókercéggel és Tarsoly Csabával. Ezen a képen Szijjártó Péter és Tasoly, a Quaestor egykori vezetője kereskedőházat nyit meg Moszkvában 2013 áprilisában; a kereskedőházat a magyar állam a Quaestor Csoporttal együttműködve hozta létre.

Moszkva, 2013. április 22.
A Miniszterelnökség által közreadott képen Szijjártó Péter, a magyar-orosz gazdasági kapcsolatokért felelős kormánybiztos (j) és Tarsoly Csaba, a Quaestor Csoport elnök-vezérigazgatója megnyitja a magyar kereskedőházat Moszkvában 2013. április 22-én, amelyet a magyar állam a Quaestor Csoporttal együttműködve hozott létre.
MTI Fotó: Miniszterelnökség
MTI Fotó: Miniszterelnökség

Végül tavaly az Állami Számvevőszék arra jutott, hogy az MNKH szabálytalanul működött: a társaság pénzügyi-számviteli feladatellátása és vagyonnyilvántartása sem volt szabályszerű, és a 2014-2016. évi éves beszámolóinak letétbe helyezése sem történt meg időben. 2015-től Oláh Zsanett vezette a céget, akit távozása után sem hagytak az út szélén: Mészáros Lőrinc, a miniszterelnök barátjának egyik cégénél találtak számára feladatot.

Budapest, 2015. július 1.
Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond a Magyar Nemzeti Kereskedõház Zrt. által szervezett magyar-szerb üzleti fórumon a fõvárosi Kempinski Hotel Corvinus szállodában 2015. július 1-jén.
MTI Fotó: Bruzák Noémi
ÁSZ: Szabálytalanul működött a milliárdokat elnyelt Magyar Nemzeti Kereskedőház
A volt vezérigazgatót nem hagyták az út szélén, Mészáros Lőrinc birodalmában kapott helyet.

Kiemelt kép: Máthé Zoltán / 24.hu

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.