Nagyvilág

ÁSZ: Szabálytalanul működött a milliárdokat elnyelt Magyar Nemzeti Kereskedőház

Noha korábban a teljes kormányzati kommunikáció attól zengett, hogy mekkora sikertörténet a milliárdokat elnyelő Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) Zrt., a társaság átalakítása után az Állami Számvevőszék (ÁSZ) is arra jutott, hogy szabálytalanul működött az állami vállalat, amely korábban a Quaestor-botrányba is belekeveredett. Az állami cég az öncsőd bejelentése előtt az utolsó pillanatban vette ki pár milliárd forintját a bedőlő cégcsoportból.

Vége a magyar kereskedőházaknak: világszerte lehúzzák a rolót
A déli nyitás már korábban becsődölt, most az összes kereskedőháznak annyi, mindössze öt központ marad.

Az ÁSZ a pénzügyi-számviteli feladatellátásban és a vagyongazdálkodásban tárt fel szabálytalanságokat az MNKH Zrt.-nél. A szervezet sajtóközleménye felidézte: az MNKH Zrt.-t 2012. november 20-án 500 millió forint jegyzett tőkével a magyar állam 90 százalékos és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 10 százalékos részesedéssel alapította, a 2012-2020 közötti évekre szóló külgazdasági stratégia végrehajtására. A társaság kereskedelem-fejlesztési feladatait 2016. március 1-jétől közfeladatként látta el.

Az ÁSZ ellenőrzése során megállapította, hogy a társaság pénzügyi-számviteli feladatellátása nem volt szabályszerű, mert a beszámolóban kimutatott ráfordításokat főkönyvi adatokkal nem támasztották alá. A társaság vagyonnyilvántartása – ezáltal vagyongazdálkodása – sem volt szabályszerű, mert a mérlegben kimutatott eszközök és források állományát nem támasztották alá leltárral, így a valódiság elve nem érvényesült.

Kitértek arra is, hogy az MNKH Zrt. 2014-2016. évi éves beszámolóinak letétbe helyezése nem történt meg a törvényben előírt határidőben. Ezek mellett a számviteli szabályozottság, a könyvvezetés és a leltár készítése területén feltárt szabálytalanságok miatt az éves beszámoló nem felelt meg a valódiság elvének. A beszámoló, és az abban foglalt adatok közzététele így megtévesztő képet adott a társaság gazdálkodásáról, pénzügyi és vagyoni helyzetének alakulásáról, ezáltal nem biztosította a társaság gazdálkodásának átláthatóságát.

A megállapított szabálytalanságokkal összefüggésben az ÁSZ az MNKH vezérigazgatójának négy javaslatot fogalmazott meg, amelyekre 30 napon belül intézkedési tervet kell készítenie – közölték. A cég élére nem olyan régen Ligetfalvi Gábort nevezték ki.

Arra már nem tért ki az ÁSZ közleménye, hogy Ligetfalvi előtt, 2015 óta Oláh Zsanett vezette a szervezetet, aki úgy vette át a kereskedőház irányítását, hogy a társaság a 2012-es alapítása után három év alatt összesen 9,5 milliárd forint üzemi veszteséget produkált. De neki sem sikerült az állami pénznyelővé vált vállalatot racionalizálnia, 2016-ban például 9,1 milliárd forintos anyagi ráfordítással 5,6 milliárd forintos bevételt tudott összehozni a cég.

Oláh Zsanettről egyébként a minap az Átlátszó írta meg, hogy nem hagyták az út szélén, és a Mészáros Lőrinc tulajdonában álló Opus Global-csoport gigantikus, állami pénzekkel felturbózott izocukorgyárát vezetheti.

Az ÁSZ egyébként a magyar állam kizárólagos tulajdonában lévő HM EI Zrt.-t  is szabálytalannak találta. A céget 1993. január elsejével alapította a honvédelmi miniszter 70 millió forint jegyzett tőkével. Fő tevékenysége a honvédelmi ingatlanok üzemeltetése, őrzés-védelme volt, emellett speciális honvédelmi célokat szolgáló informatikai fejlesztési, szolgáltatási tevékenységeket látott el. Közszolgáltatást nem végzett. A társaság 2000-től minősített NATO-beszállító.

Az ÁSZ megállapította, hogy a HM EI Zrt. – a törvényi előírás ellenére – nem rendelkezett a beszámoló készítését megalapozó könyvvezetés és bizonylatolás részletes szabályait rögzítő számlarenddel, ezért a pénzügyi-számviteli feladatellátás és a vagyonnyilvántartás nem volt szabályozott, és nem volt szabályszerű. Számlarend hiányában a bevételek, ráfordítások, az immateriális javak és tárgyi eszközök állománya növekedési tételeinek, valamint az értékcsökkenés főkönyvi elszámolása nem volt szabályszerű. A vagyonnyilvántartás értékelése alapján a vagyongazdálkodás sem volt szabályszerű.

A megállapított szabálytalanságokkal összefüggésben az ÁSZ a HM EI vezérigazgatójának két javaslatot fogalmazott meg, amelyekre 30 napon belül intézkedési tervet kell készítenie – olvasható a számvevőszék közleményében.

Kiemelt kép: MTI / Bruzák Noémi

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.