Gazdaság

Budapest-Varsó nagysebességű vasút: 1,1 milliárd lesz csak a tervezés

Indul a Budapest-Varsó nagysebességű vasút projektje, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) már megkötötte a tervezési szerződést. Pontosabban tervezési szerződés keretében adott megbízást megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére a Trenecon Tanácsadó és Tervező Kft., valamint a Főmterv Mérnöki Tervező Zrt. alkotta konzorciumnak. A munka elvégzéséért 1,143 millárd forint + áfát számlázhatnak majd, melynek oroszlánrésze a munkadíj, és tartalmazza (nettó 57,15 millió forint) a szerzői jog ellenértékét is.

Az első jelentést a szerződéskötéstől számított 45. napon kell leadniuk, az utolsót pedig rá 660 napra, vagyis szűk két évük lesz a munkára.

A nagysebességű nyomvonalnak többek között a következő elvárásoknak kell megfelelnie:

  • tervezési sebesség: 300km/óra;
  • személy- és áruszállításra is legyen alkalmas;
  • második ütemben kétvágányú kiépítés;
  • a meglévő nyomvonal kiemelt csomópontjainál becsatlakozási lehetőség.

De az elérendő sebességet 250-300-350km/órára is vizsgálni kell, a költségek, és az elérhető menetidő függvényében, továbbá, tarifakoncepciót és üzemeltetési konstrukciót is kell készíteni.

Ugyanez a konzorcium nyerte el korábban a Szeged-Hódmezővásárhely közé álmodott tramtain tervezését is. A Főmterv részt vett a 3-as metró és a kisföldalatti felújításának megtervezésében – utóbbi munka 2,49 milliárd forintot hozott nekik – és egyedüli ajánlattevőként ők vitték el a Metró és a Hév összekötésének előkészítését is.

A Főmterv nettó árbevétele 2017-ben több mint 4,6 milliárd forint, adózott eredménye pedig 93 millió forint volt. A Trenecon ugyanakkor közel 1,2 milliárd forint bevételt és 197 millió forint adózott eredményt könyvelt el.

A megrendelő NIF egyébként már a jövőben is járt, azt írja az előzményekben, hogy 2019 szeptember 27-én nyílt uniós közbeszerzési eljárást indított. Valójában tavaly ősszel írták ki a pályázatot. A kiírás szerint

700-900 kilométer hosszú lesz a vasútvonal, és évente félmillió utassal számolnak.

A sínek a Dunán és az Oderán is áthaladnak.

A V4-országok illetékes miniszterei tavaly szeptemberben állapodtak meg arról, hogy jövő őszig megvalósíthatósági tanulmány készül a négy országot összekötő, Budapestről Pozsonyon és Brnon át Varsóig tartó gyorsvasút építéséről. A magyar kormány másfél milliárd forintot biztosított a tanulmány kidolgozására.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik