Gazdaság

2,4 hektárt aszfaltoznának le Gerendaiék a Lupa-tónál, hogy legyen hol parkolni

1201 férőhelyes parkolót hozna létre a Star Park Holding Zrt. közvetlenül a Lupa-tó mellett, ehhez egy 24 ezer négyzetméteres, jelenleg murvás területet aszfaltoznának le. A parkoló minden évben május 1. és szeptember 30. között üzemelne. A beruházásról az Index is beszámolt.

Az érintett, két helyrajzi számon található terület Budakalász Önkormányzatának tulajdona, a bérleti jogról 2017 februárjában döntött a képviselő-testület. Eszerint Gerendai Károlyék cége, a Lupa Vagyonkezelő Kft. 2019. december 31-ig évi 1 millió forint + áfa, 2020. január 1-től pedig évi 3 millió forint + áfáért használhatja az összesen több mint 5,8 hektáros területet. Ebből aszfaltozna le az ő bérlőjük, a Star Park Holding Zrt. 2,4 hektárnyit.

Az előzetes dokumentáció szerint itt:

A Budakalász melletti Lupa-tó az ország legnagyobb természetes vizű bányatava, 2017-ben még csak a terület negyedét, azóta viszont már a teljes egészét megvásárolta Gerendai Károly a Videotonban is érdekelt Lakatos Péterrel közös cége, a Lupa Vagyonkezelő Kft.. Gerendai tavaly a Világgazdaságnak arról beszélt, hogy a beruházás nagysága — az érintett terület megvásárlásával együtt — hárommilliárd forintra rúgott. A strand napi befogadóképessége 10 ezer főre nőtt, a tavalyi szezont  200 ezer látogatóval zárták, két év alatt 353 ezren fordultak meg a Budapest tengerparjaként reklámozott strandon.

 

A Lupa-tóhoz rengetegen mennek autóval, zömük az illegális parkolót használja és azért fizet: Lupa Beach honlapja szerint a parkolás óránként 200 forint, de alkalmanként maximum 1000 forint.

Tavaly júliusban azonban a Katasztrófavédelem lezáratta a Lupa Beach parkolóját, mivel hozzájuk is eljutott, hogy az engedély nélkül működött. A Zöld vagy zaj – budakalászi lokálpatrióták szerint a száz hektáros strand és a parkoló a Duna legérzékenyebb vízbázisvédelmi területén van, hidrogeológiai „A” övezetben. Ez már csak azért is fontos a helyi szervezet szerint, mert több százezer ember issza a Duna Menti Regionális Vízmű közeli parti szűrésű kútjainak vizét a Duna-kanyarban.

Elég egy csöpögő olajszűrő és máris kész a baj évtizedekre helyrehozhatatlanul

– írják, ezért szigorú szabályok vannak a hely használatára. A több focipályányi parkoló alá például vízzáró, a csapadékvizet és a szennyeződéseket összegyűjtő rendszert, olajfogó berendezést kell építeni.

Ez tavalyig nem történt meg, több száz autó egy murvával leszórt placcon, a Katasztrófavédelem engedélye nélkül parkolt.

A terület lezárása után Gerendaiék azt mondták az Indexnek, hogy hozzájuk nem érkezett semmilyen határozat a Katasztrófavédelemtől. Állításuk szerint egy néhány tízezer forintos eljárási díjat kértek rajtuk számon, ezért akadt el az engedélyeztetés, de később kiderült, hogy nem ők hibáztak. A Katasztrófavédelem későbbi közleményében azonban még mindig az állt, hogy engedély híján ők kötelezték Gerendaiékat a parkolók azonnali lezárására.

A mostani, a parkoló telepítésére vonatkozó előzetes dokumentációban is elismerik, hogy

a terület jelenlegi állapota nem teszi lehetővé, hogy az esetleges szennyeződések a csapadékvízzel ne jussanak a felszín alatti rétegekbe. Ezért az illetékes Vízügyi Hatóság vízbázisvédelmi egyedi vizsgálat lefolytatását írta elő (…) hiánypótlásra felszólító végzésekben, mely alapján egyedi vizsgálat elkészült, az eljárás a hatóság előtt folyamatban van.

A vízbázis szennyeződésének elkerülése érdekében a tervek szerint a parkoló területét leaszfaltozzák, az aszfaltozott felületről vápákkal a vizet víznyelőkbe vezetik, és a gyűjtőcsatornákon keresztül a csapadékvizet egy olajfogó műtárgyra vezetik. Az olajfogó műtárgyból a megtisztított csapadékvíz egy szikkasztó árokba jut, ahol elszikkad. A szikkasztó árok mellé monitoring kutat alakítanának ki. A parkoló területén dézsákban, a parkoló határán pedig elásva legalább 228 darab fát telepítenek.

Az Átlátszó korábbi cikke szerint a budakalászi önkormányzat már 2013-ban megágyazott Gerendai strandjának a Lupa-tó körüli területre vonatkozó építési szabályok megváltoztatásával, amiért az Óbuda Zrt. 5 millió forintot fizetett.

Kiemelt kép: Bielik István /24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik