Gazdaság
Fotó: 24.hu / Bielik István

Pénteken nyit Gerendai 3 milliárdos magánstrandja

24.hu
24.hu

2018. 05. 10. 10:28

Korábban a témában:

A tavalyi tesztüzem után pénteken elindul az exszigetes Gerendai Károly Lupa-tavi strandprojektje, adta hírül a Napi.hu. A tó körül 2,5 kilométeres strandszakaszt alakítottak ki, ezen belül egy olcsóbb és egy drágább (hétköznap 1000-2500, hétvégén 1500-3500 forint) belépővel lesz elérhető.

Egyszerre összesen 10 ezer embert képes befogadni a strandkomplexum és kétezer autó tud parkolni a bejárat mellett. A parkolásért óránként 200 forintot kell fizetni, de a díj 1000 forintban maximalizálták.

Van kalandpark, wakeboardcentrumot, strandfoci- és strandröplabdapálya, játszótér is a hárommilliárdból kialakított strandon. A tavon emellett evezni és vitorlázni is lehet. Egy nagyobb fedett épületben mosdók találhatóak, az emeleten pedig egy “open office” néven futó irodarészleg, amely leginkább egy közösségi irodának mondható, itt akár dolgozni is lehet ingyenesen. Épült jó pár új étterem, többek között burgeres, pizzás, halas étterem, valamint a Gerendai résztulajdonában lévő Michelin-csillagos Costes éttermek strandverziója is megtalálható a parton.

Papírjuk van arról, hogy a Lupa-tó az egyik legtisztább vizű tó, ráadásul élő vizű, ami szintén vonzó lehet a vendégek, mondta a szerdai bejáráson a fesztiválbizniszből, többek között a Szigetről ismert Gerendai Károly, a Lupa-tavi strand résztulajdonosa.

Kiemelt kép: lupato.hu

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Chris and Nancy Brown embrace while looking over the remains of their burned residence after the Camp fire tore through the region in Paradise, California on November 12, 2018. - Thousands of firefighters spent a fifth day digging battle lines to contain California's worst ever wildfire as the wind-whipped flames cleaved a merciless path through the state's northern hills, leaving death and devastation in their wake. The Camp Fire -- in the foothills of the Sierra Nevada mountains north of Sacramento -- has killed 29 people, matching the state's deadliest ever brush blaze 85 years ago. More than 200 people are still unaccounted for, according to officials. (Photo by Josh Edelson / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.