Gazdaság

Megvan, ki lesz Andy Vajna utódja a tőzsdei cégben, amit át is neveznek

A tőzsdén jegyzett Est Médiába tavaly vásárolta be magát Andy Vajna, a részvények akkor szárnyalni kezdtek. Aztán idén januárban elhunyt Vajna. Most derült ki, hogy kié lesz az a részvényhányad, amely Vajnáé volt.

Tremmel Zoltán vásárolta meg az AV Investments Befektetési Kft. 100 százalékos leányvállalatát, a Dynamopest Kft.-t, amelyen keresztül Vajna tulajdonos volt a cégben – írja a napi.hu.

A lap emlékeztet, hogy Tremmel számos szálon kötődik az elhunyt producerhez.

Ő lett Vajna halála után a TV2-t csoportot tulajdonló Magyar Broadcasting Zrt. ügyvezetője, igazgatósági tag a Vajnához köthető Las Vegas Casino Zrt.-ben, emellett a TV2-közeli IKO-csoportban is több tisztséget ellát.

Az Est Média részvények az elmúlt nem egészen egy hónapban 50 százalékkal drágultak.

A cég nemsokára tart közgyűlést, azon megváltoztatják a vállalat nevét is, de hogy mire, azt a napirendi pontok még nem tartalmazzák. Emellett a cég vezetését és felügyelőbizottságát is lecserélik.

Igen jó éve volt tavaly az Est Médiának. A 4,76 milliárd forintos árbevétel mellett alig volt kiadása, így a profit 4,24 milliárd forintra rúgott.

Fotó: Neményi Márton / 24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik