Gazdaság

Scheer Sándoré lett a McDonald’s, de nem húzhatja ki belőle csak úgy a pénzt

Matolcsy György jegybankelnök holdudvarából igazolt vezetőt Scheer Sándor a nemrégiben nyélbe ütött McDonald’s-üzlethez. Vagy fordítva: Matolcsyék alapítványi vagyonát Scheer-, illetve Market-közelből kezelték eddig.

Nem engedte túl messzire a magyarországi McDonald’s-láncot üzemeltető McDonald’s Magyarországi Étteremhálózat Kft.-t az amerikai gyorséttermi multi, legalábbis annak tudta és beleegyezése nélkül nem adhatja tovább a magyarországi leánycéget új tulajdonos, Scheer Sándor, a milliárdosok között jegyzett építőipari és ingatlanvállalkozó. Február végén ugyanis zálogszerződést kötöttek, és ennek alapján a kft. 8,8 milliárd forint névértékű üzletrészét a Delaware államban bejegyzett McD Europe Franchising LLC javára alapított vételi jog, zálogjog és átruházási korlátozás terheli. E mögött csak a második hely jutott a Raiffeisen Bank Zrt.-nek, amelyik az ügylethez nyújtott hitel biztosítására jegyeztetett be zálogjogot. Mint az mfor elsőként megírta, méretes kölcsönről van szó, a jelzálog a hitelbiztosítéki nyilvántartás szerint 30,373 milliárd forint értékű.

Hogy mennyi volt a vételár, nem közölték a felek, csak annyit jelentettek be február közepén, hogy a McDonald’s Corporation a magyarországi vállalatában meglévő tulajdoni érdekeltségét Scheer Sándorra ruházza át, és az étteremhálózat további működtetéséhez és növekedéséhez szükséges tőkét a magyar vállalkozó fogja biztosítani. Kormányközelbe került egy multinacionális vállalkozás magyarországi leánya – nyugtázták a piacon az adás-vételt, mivel Scheer az állami gigamegrendeléseket nyerő a Market Építő Zrt.-ben üzlettársa a miniszterelnök barátjának, Garancsi Istvánnak. A személyi szálakból pedig úgy tűnik, a vagyonkezelő a Wallis-Market-Matolcsy tengelybe állt be.

A cégpapírokból a napokban kiderült, hogy Scheer Sándor két vadonatúj alapítású vagyonkezelő révén jutott a McDonald’s 100 százalékos üzletrészéhez. A magyar Meki tulajdonosának a Leones QSR Vagyonkezelő és Tanácsadó Kft.-t jegyezték be, ennek tulajdonosa a Scheer Sándor által alapított és vezetett Leones 18 Holding Kft. A december végén, illetve januárban alapított vagyonkezelőkön egyelőre sok látnivaló nincsen, mindkettőre zálogjoga van a delaware-i központi cégnek, és mindkettő alapító okiratában kikötötték, hogy osztalékelőleg kifizetéséről nem határozhat az ügyvezető, legyen az akár maga Scheer.

Scheer Sándor a McDonald’s Magyarországi Étteremhálózat Kft. élén megtartotta Horváth Ágnest, a felügyelőbizottságot viszont lecserélte:  az új tagok Bencze Zsolt, Sütő Balázs és Makra Sándor. Utóbbit egy másik pozícióra is érdemesnek találta Scheer: ügyvezetőtársnak maga mellé vette a Mekiben közvetlenül tulajdonos cégben, a Leones QSR vagyonkezelőben.

Ami Makra Sándor előéletét illeti, megjárta a kormány bankját, a Magyar Fejlesztési Bank Zrt.-t, a Wallis-csoporthoz tartozó Wing Zrt.-t, majd 2009-től négy évig a Market Építő Zrt. tranzakciós igazgatója volt. Azután 2017-ig a Tőkepartner Kockázati Tőkealap-kezelő  Zrt.-nél rövid ideig cégvezető, később igazgatósági tag volt, de megvillant a Schmidt Mária érdekeltségébe tartozó Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt.-ben is.

A Wallis-Wing-Market korszakból jól ismerheti egymást a Makra-Scheer duó, hiszen a Marketet Scheer alapította, a Wallis (később Wing) pedig a 2000-es évek elején tulajdonostársként beszállt az építőipari vállalkozásba.

Nem került távol az ingatlanüzlettől Makra azzal sem, hogy 2017-ben az ország egyik legnagyobb vagyonkezelőjéhez, az Optima Befektetési Zrt.-hez szegődött, ahol az igazgatóság tagja lett. Az Optimát a Matolcsy György által vezetett jegybank Pallas Athéné alapítványai hozták létre, hogy vagyonukat biztonságosan, de magas hozammal kezelje. Bőven van kezelni való, a tavaly év végi adatok szerint a Pallas Athéné Alapítványok vagyona meghaladta a 272 milliárd forintot, amiből 95,3 milliárd forintot tartottak ingatlanban. Az Optima óriás ingatlanbizniszek főszereplője, például 7,5 hektáros területet vásárolt meg a Váci úton 55 millió euróért, és a főváros egyik legnagyobb ingatlanfejlesztési projektjét harangozta be. Más ingatlanos cégek mellett üzletelt az Optima a Winggel is, megesett, hogy egyszerre három ingatlant vett tőle: a Millenáris Parkban található két irodaház és az egykori Posta-irodaház, a Buda Palota vételára a hivatalos közlés alapján 54 millió euró volt.

Cikkünk írásakor Makra Sándor még az Optima tisztségviselői között szerepelt, ezért megkérdeztük, miként egyezteti össze az Optimánál végzett munkáját a Leones QSR vagyonkezelő vezetésével, illetve a magyarországi McDonald’s cégben viselt felügyelőbizottsági tagságával. Mint válaszából kiderült, már választott:

Munkahelyváltásom valóban folyamatban van, a jövőben a Leones QSR Kft. vagyonkezelőnél tervezem folytatni szakmai pályafutásomat. Ez azt eredményezi, hogy az Optima Befektetési, Ingatlanhasznosító és Szolgáltató Zrt.-ben és kapcsolt vállalkozásaiban pozícióim megszűnnek majd.

Kiemelt kép: Marjai János /24.hu – iStockphoto

Ajánlott videó

Olvasói sztorik