Gazdaság

Netre edzi a nyugdíjasokat a Telekom

Nyugdíjasok igényeire szabott digitális oktatás középiskolásoktól az iskolai közösségi szolgálat keretében – ezzel az új MOST generációs elemmel bővült a Magyar Telekom Legyélteis! elnevezésű, digitális edukációs programjait összefogó kezdeményezése, amely öt budapesti iskolában indul el márciusban. A kezdeményezés célja kettős: egyrészt segíteni az idősebb generációt a digitális világban való eligazodásban, másrészt a középiskolások közösségi szolgálatára érdekes és hasznos feladatot kínálni.

Most Generációnak nevezi a telekommunikációs cég mindazokat, akiket nem a koruk definiál, hanem az, hogy a digitális világra lehetőségként tekintenek, és a digitális eszközöket okosan használva a saját boldogulásukra, fejlődésükre fordítják azokat. Ez a megfontolás vezérelte a céget a program elindításakor. A kezdeményezésben középiskolások tanítanak internetezni 60 év felettieket: a fiatalok mindennapokat megkönnyítő digitális ismereteket adnak át és hasznos technológiai megoldásokat mutatnak az idősebbeknek.

Mindebből reményeik szerint nemcsak a szépkorúak profitálnak. Az együtt töltött idő által a diákok érzékenyebbé válnak mások problémáira és olyan készségeket sajátíthatnak el, amelyek komoly értékkel bírhatnak a munkaerőpiacon. A közös munkával fejlődik a problémamegoldóképességük, a kreativitásuk, de a kritikus gondolkodást is támogatja a tanítás, amelynek óráit az iskolai közösségi szolgálat keretében jóvá is írják a gyerekeknek.

Internet nélkül nehezebb élni

A vállalat által készített reprezentatív kutatásból kiderült, pontosan mire is van szüksége az újdonságra nyitott nyugdíjasoknak. Sokuk már most is rendelkezik digitális ismeretekkel: a 65 év feletti korosztály 53 százaléka használja rendszeresen a netet, 35% napi szinten. Az idősek elsősorban híreket olvasnak (74%) és e-maileznek (67%), 26 százalékuk látogat közösségi média oldalakat, 14 százalékuk pedig vásárol is online.

A válaszadók egyöntetűen úgy gondolják, hogy internet nélkül nehezebb élni: 55% teljesen, 28% részben azonosul ezzel az állítással. Ugyanakkor mindössze a válaszadók 6%-ának van elegendő tudása a netről. Akik egyelőre nem neteznek, azok is szeretnék képezni magukat ezen a területen, de ehhez saját bevallásuk szerint segítségre van szükségük. Kimondottan szívesen vennék, ha ezt fiataloktól kapnák meg, olyannyira, hogy még a netet jelenleg nem használók 38%-a is elfogadná a kamaszok támogatását, a 80 év felettiek között is 40%-os erre a nyitottság.

A nagyiképzés márciusban indul öt iskolában (Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Neumann János Számítástechnikai Szakgimnáziuma, ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium, Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelmi Szakgimnáziuma, Kosztolányi Dezső Gimnázium, Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium). A programhoz a gyerekeknek tananyagot, a nyugdíjasoknak szintfelmérő tesztet állított össze a vállalat, az idősek bevonását pedig az Aktív egyesület segíti. A vállalat célja, hogy a programot ősztől további iskolák számára is elérhetővé tegye.

Korábban kormányprogram is indult a nyugdíjasok digitalizálására:

Méretes csúsztatások a nyugdíjasoknak szánt ingyenlaptopok körül
Nem csak hátrányos helyzetű településeken élők kaphatnak, a szállítónak ráadásul ciprusi háttére van.

Kiemelt kép: MTI / Balázs Attila

Ajánlott videó

Olvasói sztorik