Gazdaság

Tízezerrel több autó fogyhat a nagycsaládos támogatás miatt

Akár tízezerrel is több autó fogyhat a nagycsaládosok autótámogatásának köszönhetően 2019-ben – mondta Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének (Gémosz) elnöke az M1 aktuális csatornán kedden. Gablini Gábor hozzátette: a szakma úgy számol, hogy a 6-8 millió forintos autók forgalma nő majd jelentősen.

A szövetség elnöke arról beszélt, hogy a július elsejétől igényelhető két és fél millió forintos maximális támogatás nagy segítség lesz, mivel az elmúlt évek tapasztalata szerint a nagycsaládosok szűkebb büdzséjük miatt elsősorban 10-15 évnél is idősebb használt autót vásároltak, ami környezetvédelmi és biztonsági szempontból sem kedvező. Hangsúlyozta: az elmúlt hetekben jelentősen megnőtt a családi autók iránt érdeklődők száma.

Mint ismert, július elsejétől

  • legfeljebb 2,5 millió forintos támogatást kaphatnak
  • a legalább három gyereket nevelő családok
  • új autó, de
  • legalább hétszemélyes vásárlásához.

Ami még fontos, hogy a 2022. december 31-ig igényelhető támogatás összege az autó bruttó vételárának legfeljebb felét teheti ki. Egy- és kétszülős családok is igényelhetik a családi pótlékra jogosító gyerekek után az autóvásárlási támogatást, harmadik gyerek esetén a várandósság betöltött 12. hete már jogosultságnak számít, a tartósan beteg vagy fogyatékkal élő gyerekek pedig életkortól függetlenül számítanak

27,5 millió forint ingyenpénzt akaszthatnak le a nagycsaládosok
Három gyerekkel egy vidéki használt lakás biztosan és akár egy új autó is kijöhet a kedvezményekből.

Kiemelt kép: GettyImages

Ajánlott videó

Olvasói sztorik