Közélet

Júliusban érkezik a nagycsaládosok autóvásárlási támogatása

Július elsejétől legfeljebb 2,5 millió forintos támogatást kaphatnak a legalább három gyereket nevelő családok új, legalább hétszemélyes személyautó vásárlásához - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Novák Katalin elmondta, a 2022. december 31-ig igényelhető támogatás összege az autó bruttó vételárának legfeljebb a felét teheti ki.

Egy- és kétszülős családok is igényelhetik a családi pótlékra jogosító gyerekek után, harmadik gyerek esetén a várandósság betöltött 12. hete már jogosultságnak számít, a tartósan beteg vagy fogyatékkal élő gyerekek pedig életkortól függetlenül számítanak

– ismertette az államtitkár.

Kiemelt kép: Bruzák Noémi/24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik