Gazdaság

Öt egykori Simicska-céget vesz a nevére Mészáros Lőrinc

A Gazdasági Versenyhivatal honlapjára feltöltött tájékoztatás szerint öt egykori – már korábban is Mészáros-közelben emlegetett – Simicska-cégben kizárólagos tulajdonos lesz Mészáros Lőrinc. Ezek:

  • Pro-Ráta Holding Zrt.
  • Pro-Aurum Vagyonkezelő Zrt.
  • Euro Publicity Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
  • Mundus Invest Vagyonkezelő Zrt.
  • Megapolis Media Vagyonkezelő Zrt.

Tavaly elsőként számoltunk be róla, hogy Nyerges Zsolttól Vörös József ügyvéd tulajdonába került a közterületi reklámozással foglalkozó Euro Publicity Kft., a hvg.hu pedig kiszúrta, hogy ugyanezen a napon további egykori Simicska-érdekeltségek is átkerültek Vöröshöz: például az óriásplakátokkal foglalkozó Publimont Kft., illetve a Mundus-Invest Zrt.-n keresztül a tévéműsorgyártással foglalkozó Hung-Ister.

Vörös József több szálon is köthető Mészáros Lőrinc felcsúti milliárdos gázszerelőhöz és Orbán Viktor miniszterelnökhöz is. Az ügyvéd korábban Mészárost képviselte egy földvásárlási árverésen, továbbá jogi képviselője a miniszterelnök által alapított és Mészáros által vezetett alapítványnak, ami a felcsúti Puskás Akadémiát üzemelteti.

Mészáros Lőrinc bizalmasa átvette Simicska Lajos volt közterületi reklámcégét
Vörös József korábban Simicska egykori agrárcégét is megszerezte, és együtt repült a felcsúti oligarchával a 17 milliárdos magángépen.

Kiemelt kép: Besenyei Violetta/24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik