Gazdaság

Az év alaptőke-emelése díjat kapja: Mészáros Lőrinc

A Budapesti Értéktőzsde újra megrendezte a BÉT Legek 2018 rendezvényét. A tőzsde a díjátadó keretében 18 kategóriában díjazta az előző év legjobb tőkepiaci teljesítményeit, a Tőzsdei Tanácsadó Testület tagjaiból álló szakmai zsűri elbírálása és a piaci teljesítmények alapján. Az év befektetési szolgáltatója az OTP Bank Nyrt., a legnagyobb forgalmú részvénykereskedő cég pedig a Concorde Értékpapír Zrt. lett.

Nem maradt elismerés nélkül Magyarország leggazdagabb embere sem:

az év alaptőke-emeléséért járó díjat a Konzum Nyrt. kapta meg.

Nem véletlenül: a Konzum Nyrt. még 2017-ben jelentette be, hogy tőkét emelnek, amellyel a Hunguest Hotels Zrt., illetve 18 belföldi és 5 külföldi szálloda és a Balatontourist-csoport is a tőzsdei társaság tulajdonába került.

Megtiszteltetés számunkra, hogy a Budapesti Értéktőzsde a BÉT legrangosabb díjával ismerte el a Konzum tevékenységét. A szakmai zsűri mellett elsősorban a részvényeseink bizalmáért tartozunk köszönettel, hiszen nem kis részben rajtuk múlt a vállalat sikere

– idézi a Konzum Nyrt. elnök-vezérigazgatóját a csoport sajtóközleménye.

Jászai Gellért szerint a díj méltó befejezése a fúzió előtt álló társaság hosszú, és a reorganizáció óta páratlanul sikeres történetének, valamint erős alapot jelent a folytatáshoz – immár az Opus Global Nyrt.-vel közösen.

A Konzum és az Opus Global Nyrt. fúziója az első félévben zárul le. A tranzakciót követően az egyesült holding méretének, 320 milliárd forint fölötti saját tőkéjének köszönhetően nagyobb súllyal jelenhet meg a nemzetközi benchmark referencia-indexekben, és kiléphet a nemzetközi tőkepiacra is. A fúzióval a budapesti tőzsde 5. legnagyobb vállalata jön majd létre.

Mészáros Lőrinc totális diadalát hozta 2018
2018 is Mészáros Lőrinc éve volt, idén azonban az egykori gázszerelő ligát váltott: meghódította a tőzsdét, megszerezte Simicska Lajos egykori birodalmát, a leggazdagabb magyar lett, és az se fékezte szárnyalását, hogy kiderültek luxuspassziói.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik