Belföld

Beesett az év első milliárdos állami megrendelése a Mészáros családhoz

Szűk két hetet kellett arra várni 2019-ben, hogy a tavaly az ország leggazdagabb emberévé váló Mészáros Lőrinc közelébe beessen az év első komolyabb állami megbízatása. Ezúttal a Mészáros-gyerekek (Mészáros BeatrixMészáros Ágnes és ifj. Mészáros Lőrinc) cége, a Fejér B.Á.L. Zrt. és az Épkar Zrt. a szerencsések:

egy több mint 300 férőhelyes kórházi épületet húzhatnak fel 18 milliárd forintból, a Modern Városok Program keretében.

Az állami megrendelésről beszámoló Magyar Építők megjegyzi, hogy egy belgyógyászati tömbről van szó, ami a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház új épülete lesz. az új tömb építésének megkezdése előtt a két cégnek el kell bontania a meglévő pulmonológiai épületet, a véradót, a volt munkaügyi épületet, az infektológiát, valamint az „A” belgyógyászati épületet is. Az építkezést nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánították.

A Modern Városok Program és az Árpád-ház Program támogatásával felépülő új belgyógyászati tömb 13322 négyzetméteres lesz, valamint tartozik majd hozzá egy 500 férőhelyes parkoló is. A belgyógyászati tömböt az alábbi egységekkel és férőhelyekkel alakítják ki:

  • Pulmonológia – 64 ágy,
  • Onkológia – 47 ágy,
  • Haematológia – 26 ágy,
  • Reumatológia – 30 ágy,
  • Bőrgyógyászat – 15 ágy,
  • Infektológia – 40 ágy,
  • Gasztroenterológia – 79 ágy.

Korábban megírtuk, hogy szintén a Mészáros-cég Érden kapott 2018-ban komoly megbízásokat, többek között a város új, multifunkciós sportközpontját húzhatják fel 4,2 milliárd forintért.

Kiemelt kép: MTI/Máthé Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik