Gazdaság

Kedden eldőlhet, lesz-e országos sztrájk

A közszféra szakszervezetei kedden délelőtt döntenek arról, hogy milyen formában csatlakoznak az országos sztrájkbizottsághoz, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) országos tanácsa, pedig csütörtökön – írja a Népszava,

A Pedagógusok Szakszervezete hétfői közleményében azt írta, hogy vezetői döntés értelmében részt vesznek a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma keretén belül megalakuló Országos Sztrájkbizottság munkájában, de az ágazati sztrájkról csak később döntenek.

A szakszervezetek január 8-án vitték el követeléseiket a Miniszterelnökségre, és ugyan a megadott öt napon belül választ kaptak, de Varga Mihály üzenetei értékelhetetlenek – mondta a Népszavának Kordás László, a MASZSZ vezetője.

A pénzügyminiszter gyakorlatilag azt közölte, hogy nem hajlandó tárgyalni a szakszervezetekkel, a javaslataikat vigyék a meglévő egyeztető fórumok elé és próbáljanak meg megállapodni a munkáltatókkal.

Földiák András, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának vezetője szerint a kormány csak az időt akarja húzni, az országos sztrájkbizottság hivatalos megalakítása után ugyanis köteles lesz kijelölni a saját tárgyalódelegációját.

Kiemelt kép: 24.hu/Marjai János

Ajánlott videó

Olvasói sztorik