Gazdaság

Mészáros Lőrinc öccsétől vásárol a Magyar Közút, bő félmilliárdért

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. nettó 567 millió forintért vesz az ország különböző pontjaira szánt összesen 34 darab aszfalttömörítő gépet a Pegazus Trade Kft.-től, derül ki a két cég által jegyzett adásvételi keretszerződésből. A Pegazus Trade Mészáros Jánosé, aki a leggazdagabb magyar, a felcsúti milliárdos Mészáros Lőrinc öccse.

Nem ez az első üzlet, amit Mészáros János cége nyélbe ütött az állami közútkezelővel. Tavaly decemberben például a Magyar Közút Zrt. két közbeszerzési pályázatán is a tavaly február óta a Pegazuson keresztül Mészáros János tulajdonában lévő bicskei Herceghalom Interat Zrt. futott be győztesként.

A rendőrség pedig áprilisban szintén őket tette meg beszállítónak a Magyar Narancs korábbi cikke szerint. Mészáros János másik cégével, az Agro-Felcsúttal is kapcsolatba került a Magyar Közút: 770 millió forintért tőlük rendeltek sószórókat.

A Pegazust amúgy 1992-ben alapították, 14 főnek ad munkát az Opten adatai szerint. Az utóbbi pár évben mintha megtáltosodott volna, hiszen míg az árbevételük 2013-ban mindössze nettó 42 millió forint volt, 2016-ban már meghaladta az egymilliárdot, 2017-ben pedig a 2,3 milliárd forintot is elhagyta. 2013-ban még veszteségesek voltak, de azután egyre jobban ment a szekér, 2017-ben már 360 millió forint nyereségnél tartottak.

Kiemelt kép: Mészáros János / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik