Gazdaság

900 millióval drágábban épül Hatvanban a kézicsarnok

Megvan, melyik cég építheti Hatvanban az összesen 1105 fő néző befogadására alkalmas multifunkcionális sport- és rendezvénycsarnokot. A Hatvani Kézilabda és Szabadidő Sportegyesület azonban úgy tűnik, kicsit alábecsülte a költségeket. A becslésük alapján ugyanis nettó 2,128 milliárd forintból kellett volna hogy kijöjjön a beruházás, de végül 2,827 millió forint plusz áfába fog kerülni, azaz bruttó 2,7 milliárd forint helyett 3,59 milliárd forintba.

Nem lehetett tehát véletlen, hogy a kormány novemberben újabb 700 milliárd forintot tolt a projektbe, összesen ígí több mint kétmilliárd forintos állami támogatással épülhet meg a létesítmény:

Az ár amúgy 70 százalékban volt döntő. A pályázók közül az 1992-ben alapított, az Opten adatai szerint mindössze 17 főt foglalkoztató egri Variabau Vegyes profilú építőipari és kereskedelmi Kft. lett a nyertes. Két részvénytársaságot, a KÉSZ-t és a Kipszert is maguk mögé utasították.

A nyertes kft. nettó árbevétele 2016-ban még száz millió forint alatt volt, 2017-ben viszont kilőttek, és már nettó 323 millió forint felett jártak. Adózott eredményük viszont eközben 2,74 millió forintról 1,87 millió forintra csökkent.

A cég nyerte el tavaly például Egercsehiben az önkormányzati épületek korszerűsítését.

Kiemelt kép: hatvan.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik