Gazdaság

Leszerepeltünk a versenyképességi rangsorban

A szociális hozzájárulási adó és a társasági adó csökkentésének, valamint az építésügyi eljárások gyorsításának köszönhető, hogy a térségben Magyarország érte el a második legnagyobb versenyképességi növekedést a Világbank felmérése szerint – közölte a Pénzügyminisztérium (PM) szerdán az MTI-vel.

Az évente közzétett Doing Business felmérés alapján Magyarország az 53. helyen áll 190 ország közül a vállalati működési környezet versenyképességében.

A PM közleménye kiemeli, hogy a helyi adóregisztráció kötelezettségének eltörlése és a szociális hozzájárulási adó további csökkentése tovább javíthatja Magyarország helyzetét, hiszen ezek hatásait a felmérés csak jövőre veszi figyelembe.

A világbanki felmérés arra is rávilágít, hogy tovább kell gyorsítani a beruházásokhoz szükséges eljárásokat, így az építési engedélyezésekhez és a villamos áram bekötéséhez kapcsolódó hatósági eljárási idő hosszán még javítani szükséges. Egyszerűsíteni kell továbbá a vállalkozások adóadminisztrációját, valamint a csőd- és felszámolási eljárás jogszabályait – írták.

A közlemény szerint a kormány továbbra is az objektíven mérhető és összehasonlítható gazdasági statisztikákat tekinti mérvadónak a versenyképesség javításakor. A további intézkedésekre utalva közölték, hogy hamarosan a kormány elé kerül a gazdaság legfontosabb kitörési pontjait tartalmazó nemzeti versenyképességi stratégia.

Amit a PM nem emelt ki közleményében:

Tavaly Magyarország a 48. helyen volt a Doing Business rangsor szerint, egy évvel korábban pedig a 41. helyen álltunk.

A Portofolio arra is kitért, hogy bár versenyképességi pontszámunk javult, a rangsorban mégis hátrébb csúsztunk. A Világbank által évente közzétett Doing Business-felmérés 190 országot rangsorol a vállalati működési környezet versenyképessége szempontjából. A Magyarországra vonatkozó értékelés 71,94-ról 72,28 pontra nőtt, így a kelet-közép-európai uniós országok közül Horvátország mellett hazánk érte el a legnagyobb javulást a régióban.

A helyezés a minisztérium szerint azért „nem vethető össze” a korábbi években elért hellyel, mert a Világbank több utólagos adatrevíziót hajtott végre. A szakportál azt is megjegyezte, hogy csaknem az összes visegrádi, illetve szűken vett régiós ország előttünk áll a listán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik