Gazdaság

Valami nagy dologra készül a kormány

Talán már ezen a héten elfogad a kormány egy versenyképességet segítő akciótervet – jelentette ki Orbán Viktor a török-magyar üzleti fórumon. A miniszterelnök szerint a magyar gazdaság versenyképességét radikálisan javítani kell.

Az, hogy csőben van valami nagyobb szabásúnak tűnő dolog, arra utal, hogy hétfőn a Nemzeti Versenyképességi Tanács ülésezett, és úgy volt, hogy utána Varga Mihály pénzügyminiszter sajtótájékoztatót tart. Ezt azonban lemondták. A nagy horderejű bejelentéseket általában a kormányfő ismerteti vagy legalábbis az ő jelenlétében bontják ki a részleteket. És a nagyobb átalakításoknak a kormányzati ciklus elején érdemes belefogni.

Csak egy közleményt adtak ki, amelyben azt írta a tárca, hogy Varga az ülésen elmondta, hamarosan a kormány elé kerül a legfontosabb kitörési pontokat is tartalmazó nemzeti versenyképességi stratégia.

Mint Varga Mihály elsorolta a Portfolio.hu összeállítása szerint:

  • az adózás,
  • a közszféra,
  • a közigazgatás,
  • az egészségügy,
  • az oktatás,
  • az infrastruktúra, ezen belül a közlekedés, illetve az energiaágazat,
  • a vállalati innováció
  • és a foglalkoztatás

működését vizsgálva átfogó stratégia előkészítésére tettek javaslatot a tanács tagjai.

(Kiemelt kép: a parlament alakuló ülése 2018. május 12-én. Fotó: Marjai János / 24.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik